czibere karoly01Félszáz, fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgató vett eddig részt a 2014 tavaszán elindított közigazgatási ösztöndíjprogramban, a legtöbben az Emberi Erőforrások Minisztériumában szerezhettek munkatapasztalatot tanulmányaik mellett.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Czibere Károly szerdán, a program őszi szemeszterének záró, illetve tavaszi szemeszterének budapesti nyitórendezvényén és oklevélátadóján azt mondta, nem a fogyatékossággal élők a korlátozottak, hanem őket veszik körül korlátok, amelyeket az integráció jegyében el kell bontani. Az integráció egyik legfontosabb elemének a foglalkoztatási esélyteremtést nevezte, és hasonló, a képzettséget és az elhelyezkedést segítő programok szükségességéről beszélt.

Azt is mondta, hogy az esélyteremtés területén nem külső szabályozásra, kvótákra, elvárásra van szükség, hanem belső elkötelezettségre. Nem két külön társadalmat kell építeni, hanem egyetlen, mindenkit befogadó társadalmat. Ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy a szocializmus idején a fogyatékossággal élőket elrejtették a társadalom elől, ezért elszigeteltségben, az otthonukban vagy a települések határain kívüli zárt intézményekben kellett élniük.

A Miniszterelnökség koordinációjában zajló Fogyatékos Felsőoktatási Hallgatók Közigazgatási Ösztöndíjprogramjának a lényege lehetőséget teremteni az érintett főiskolás, egyetemista fiatalok számára arra, hogy gyakorlati tapasztalatot szerezzenek, és így a tanulmányaik befejezése után könnyebben el tudjanak helyezkedni. Az őszi programban, 2015 szeptembere és decembere között 11 ösztöndíjas szerezhetett munkatapasztalatot valamelyik minisztériumban, a tanulmányainak megfelelő szakterületen. Három hallgatót a program után tovább foglalkoztattak a tárcák: két ösztöndíjas diák az Emberi Erőforrások Minisztériumában, egy pedig a Honvédelmi Minisztériumban kapott állásajánlatot.

A hallgatók között volt agrár-, bölcsész, jogi, társadalomtudományi, műszaki, gazdasági és egészségügyi területen tanuló diák. A hallás-, látássérült, mozgáskorlátozott, tanulási készség zavarral vagy autizmussal élő diákok az egyetemi tanulmányaikkal párhuzamosan, rugalmas munkaidőben, heti 20 órában dolgoztak. Az ösztöndíj összege havonta nettó 50 ezer forint. A programban mentorok segítik a hallgatókat, akik egyebek mellett támogatják a beilleszkedésüket, a szakmai fejlődésüket.

Az idei, február 29. és május 29. között zajló tavaszi szemeszteren 12 diák szerezhet gyakorlatot. A program során a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által biztosított, akadálymentesített e-learning tananyagok segítségével, közigazgatási alapismeretekhez kapcsolódó képzésekben is részt vesznek a diákok. Az Emmi az MTI megkeresésére azt közölte, a 2014/2015-ös tanévben a felsőoktatási intézményekben 2025 fogyatékossággal élő hallgatót regisztráltak, ez az adat a 2007/2008-as tanévben 590 volt.

Hirdetés