penz zarAz energiaválság csapdájából két kiút van: az állam vagy úgy dönt, hogy az önkormányzatok részére bevezetett egy ársapkát a gázra és a villanyra, vagy úgy dönt, hogy nem segít, akkor intézménybezárási dömpingre kell számítani.

Erről Csőzik László, Érd polgármestere beszélt a Hvg.hu-nak adott interjúban . A politikus szerint „elképesztően rosszak a kilátások, nem két-háromszoros, hanem 12-13-szoros áremelkedésről van szó” a gázpiacon. A városnak szeptember végéig kell megkötni az új gázvásárlási szerződést. Az energiahordozók drágulása mostani áron számolva egymilliárd forinttal növelné a költségeket, „az áram ára a tavalyi 17-18 forint helyett például 200 forint”.

Arról is beszélt a városvezető, hogy az energiaválság olyan súlyú problémát teremtett, amit már nem egy-egy településen kell megoldani, mert települési szinten az megoldhatatlan. Egy polgármester kollégáját idézve azt mondta: „ő tulajdonképpen nyugodtan, mert egyedül úgysem tudja megoldani”.

Országos intézkedés kellene az energiahordozók ilyen mértékű áremelkedés miatt, de nem látja jelét annak, „hogy a kormánynak lenne terve az összeomlás elkerülésére”. Nehezményezi, hogy nincs egységes európai álláspont az energiaválság kezelésére, azt is mondja: Orbán Viktor „hiába dörgölődzött Putyinhoz, nem kapunk különleges bánásmódot (…) cserébe viszont elszigetelődtünk Európától”.

A városban már elkészült a lista, hogy milyen sorrendben zárnának be az intézmények, a kultúra van az első helyen (művelődési ház, könyvtár, galéria), aztán jönnek a sportlétesítmények, és legvégül a bölcsődék és az óvodák.

Nem Csőzik László az egyetlen települési vezető, aki az elmúlt hetekben megkongatta a vészharangot. Korábban az önkormányzati szövetségek is arról beszéltek, hogy állami beavatkozásra lesz szükség az energiaválság miatt, mert az egyébként is legatyásodott települések még az intézményeik egy részének ideiglenes leállításával sem képesek kezelni a helyzetet. A 24.hu országos körkép arról, hogy hol milyen lépésekre készülnek a települések, itt olvashatják , de külön is írtunk 11 önkormányzat  tizenhatszorosára nőtt árajánlatáról , az elszálló székesfehérvári árakról – és külön arról, hogy akár két hónapra is leállhata városban a Vörösmarty színház –, valamint arról, hogy az egri polgármester szerint a csőd borítékolható, de akkor már csinálják a legjobban.

Hirdetés