A szakszervezetek kijelentették, hogy biztosan megtartják az előkészített szociális sztrájkot, de nem ezen a héten – áll a sztrájkbizottság közleményében. Sem a béremelésről, sem a munkabeszüntetés idején még elégséges szolgáltatásokról nem született megállapodás.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD), valamint a kormány keddi tárgyalásán továbbra sem tudtak megegyezni a tárgyaló felek, ezért az érdekvédők biztosan megtartják az előkészített sztrájkot – írta meg a népszava.hu.
Amikor egyértelművé vált, hogy humántárca szociális államtitkársága nem tartja be a szavát, és nem tesz javaslatot a bérfelzárkóztatás ütemezésére, az MKKSZ és a SZÁD a márciusban egyszer már felfüggesztett akció folytatása mellett döntött, erre válaszként a kormány ismét tárgyalást kezdeményezett. A második októberi megbeszélésen azonban egyértelművé vált, hogy nincs konkrét javaslat, így az a feltételezés látszik beigazolódni, az ország vezetői csak azt akarták megakadályozni, hogy a vasárnapi választás előtt megtarthassák a rengeteg ellátottat és családjukat is érintő munkabeszüntetést a szociális munkások körében.
Jelenleg a kormány arra kényszerít 93 ezer dolgozót ezen a területen, hogy próbáljon megélni havonta átlagosan bruttó 164.833 forintból, ami lehetetlen – érvelnek a szakszervezetek. Két évvel ezelőtt még azt ígérték, a szociális ágazatban dolgozók bruttó bére átlagosan 233 ezer forintra emelkedik, de ez nem valósult meg. Az érdekvédők azonban csak törvényes keretek között várják el a csatlakozást a dolgozóktól, ezért nincs más választásuk, mint a bíróságnak beadott még elégséges szolgáltatások listájának jóváhagyására várni. Egyezség és bírói döntés hiányában bejelentették, hogy az október 10-re, vagyis csütörtökre meghirdetett időpontot el kell halasztaniuk.
Az MKKSZ és a SZÁD úgy döntött, ha addig sem kapnak konkrét ajánlatot, de birtokukban lesz a bírói határozat a kötelező munkákról, akkor november 13-án, szerdán, a Szociális Munka Napját követő napon tartják meg a sztrájkot. Akkor lesz pont kétéves a kormány ígérete az ágazati keresetek megemeléséről.