boros peterne01Hétfőn zöld számot indított a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete azok védelmében, akik tartósan ingyenes túlmunkát kénytelenek végezni – jelentette be az érdekképviselet elnöke.

Arra kérnek mindenkit a közszférában, hogy csak nap nyolc órát dolgozzon, csak szabályosan elrendelt és ellentételezett túlmunkát végezzenek el, jelentsék be az érdekképviseletnél, ha méltánytalanság éri őket – ismertette a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) Boros Péterné az érdekképviselet legújabb kezdeményezését. Ha mindenki betartja a törvényes munkaidőt, ki fog derülni, hány ember hiányzik az alacsonyan tartott keresetek miatt, és az államnak lépnie kell; ezt a helyzetet csak a keresetek növelésével tudja helyrehozni – indokolta lépésüket. „Ne a dolgozók hivatástudata tartsa fenn a látszatrendet a közigazgatásban, közszolgálatban, hanem a keresetek növelésével” – mondta. Az erkölcsi megbecsüléssel megállna az elvándorlás erről a területről.

A törvényeket az államnak is be kell tartania mint munkáltatónak – jelentette ki a szakszervezeti vezető, jelezve, hogy a beérkező és anonim módon kezelt panaszokat az állami munkaügyi szakigazgatási szervekhez továbbítják majd akciójuk október elejéig tartó első szakasza során. Azt tapasztalják, hogy működési területük munkavállalói a munkaerőhiányra, a csekély megbecsültségre, a megélhetési problémákra panaszkodnak, valamint arra, hogy „a maradók is távozni szeretnének”, így folyamatos a túlórázás, a szabadságukat nem tudják kivenni, ugyanakkor nem tudnak megélni a keresetükből – sorolta. Ugyanakkor a gazdaság teljesítménye alapján az államnak van pénze arra, hogy rendezze a most méltánytalan kereseteket – tette hozzá.

Hirdetés