varga mihaly01A béremelésről, az illetményrendszerekről, a kompenzációról, valamint a béren kívüli juttatásokról egyeztetett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács tagjaival a tanács csütörtöki ülésén - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a tanács.

A szűkszavú közlemény szerint a közszféra alkalmazottainak és munkaadóinak érdekegyeztető fórumán a miniszter köszönetét fejezte ki a közszféra munkavállalóinak az elmúlt években végzett munkájukért. A konzultáció során a résztvevők áttekintették a kormány eddig végrehajtott béremelési programjait, továbbá a szakszervezeteknek a közszféra valamennyi munkavállalója helyzetének javítására vonatkozóan a korábbi üléseken előterjesztett javaslatait. Egyetértés volt abban, hogy az egyeztetéseket folytatni kell az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács keretei között.

Megállapodtak arról, hogy kora ősszel tárgyalnak a nyugdíjkorhatár emelésével összefüggő, hosszabb szolgálati idő elismerésének módjáról a közalkalmazotti és a közszolgálati illetményrendszerben. Emellett a közszférában 2011 óta működő kompenzációs rendszer kivezetésének lehetőségeiről is tanácskoztak – áll a közleményben.

Hirdetés