A kormány fontosnak tekinti a közalkalmazottak helyzetét tovább javító lépésekről folytatandó egyeztetéseket, ezért nyitott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetével történő megbeszélésekre. Ezt felelte a Kormányzati Információs Központ a szakszervezet csütörtöki videoüzenetére, amelyen a szakszervezet nőtagjai arról beszélnek, hogy az ágazatban hat éve nem emelkedtek a keresetek, és találkozót kértek a miniszterelnöktől.
A Kormányzati Információs Központ közleményében azt írta, a kormány úgy tette rendbe az ország pénzügyeit és állította növekvő pályára a gazdaságot, hogy közben nem csökkentette a közszféra bérét és létszámát – idézi az MTI. "Ezzel szemben Európában, számos országban csak úgy tudták átvészelni az elmúlt éveket, a gazdasági válságot, hogy drasztikus létszámleépítést és bércsökkenést kellett elszenvedniük a közszférában dolgozóknak."
A közlemény hangsúlyozza: a kormány eddig is kiemelt figyelmet fordított a közalkalmazottakra. Nőtt az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok bére, 2011-től bevezették a családi adókedvezményt, amelyet a kiskeresetűek már a járulékokból is le tudnak vonni jövőre, és a rezsicsökkentés is jelentős megtakarításokat jelent a családoknak. Mindezek mellett a kormány fontosnak tekinti az esetleges további lépésekről folytatandó egyeztetéseket, nyitott a megbeszélésekre.