kozmunkas0„A veszélyhelyzeti intézkedések lépcsőzetes feloldása és a szezonális ágazatok termelésének újraindulása az álláskeresők egy jelentős részét fel fogja szívni. Akik nem tudnak a versenyszférában elhelyezkedni, azok a közfoglalkoztatás keretében dolgozhatnak” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Bodó Sándor, az Innovációs és Technoló­giai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a járványról és az újranyitásról.

Bodó Sándor szerint a meleg idő megérkeztével nem csak a mezőgazdasági munkák fognak fellendülni, de az építőipar is, és azt is biztatónak nevezte, hogy 4,5 millió magyar embernek van munkája. Szerinte a „megfelelő kormányzati intézkedésekkel és ösztönzőkkel a közfoglalkoztatottak egy része is átvezethető az elsődleges munkaerőpiacra.”

A járvány alatt a munkáltatók körülbelül 166 ezer munkavállaló támogatását kérelmezték, a megítélt támogatások 99 százalékát, mintegy 70 milliárd forintot már ki is fizették. A kérelmezők 48 százaléka a vendéglátásba tartozik, közel 12 százalékuk a szállodaiparba, 3-3 százaléka az italszolgáltatás és a fizikai közérzet javításába, 2,4 százalék pedig a ruházati kiskereskedelembe.

(444.hu)

Hirdetés