A múlt héten Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, 2013-ra szeretné elérni, hogy 300 ezer embert foglalkoztassanak közmunkában. Végső célja pedig az lenne, hogy megszűnjön a segély, és az eddigi segélyezettek közül a munkaképesek közmunkából éljenek – írja a Népszabadság.
Orbán ismertette az idei számokat: a kormányzat az idén 200 ezer embernek ad közmunkát, ezt szeretné 2013-ban 300 ezerre bővíteni. Korábban a kormány szívesen hangoztatta azon érvét, hogy a közmunkára azért van szükség, hogy az visszaterelje a tartósan munka nélkülieket a munkaerőpiacra. Márciusban például a Linamar avatóünnepségén Orbán még azt mondta: „Az állam ugyan a Startmunkával és a közmunka eszközével kiszabadíthatja az embereket a munkanélküliség állapotából, de tartós munkalehetőséget csak a vállalkozások adhatnak. Kétségkívül igaz, hogy ebben az évben, 2012-ben Magyarországon 206 ezer embert fogunk Startmunka keretében munkába állítani, de számukra tartós megoldást a Startmunka, a közmunka nem jelent.”
E két állítás közt ellentmondás feszül, de ez részletkérdés ahhoz képest, hogy a kormányfő ígérete, vagyis az, hogy 2012-ben 200 ezer közmunkás lesz, elérhetetlen. Részleteiben: a KSH legfrissebb munkaerő-piaci statisztikái szerint az év első öt hónapján átlagosan 72 800-an dolgoztak közfoglalkoztatásban (a költségvetési széfárában alkalmazottak száma összesen 736 ezer,míg közfoglalkoztatottak nélkül 663 800). Ez pedig azt jelenti, hogy a kormány által célul tűzött 200 ezer fős átlagos közfoglalkoztatási cél 2012-ben megvalósíthatatlan, ehhez ugyanis olyan mértékben kellene az év hátralévő részében – vagyis már nem egészen öt hónap alatt – fokozni a közmunkások számát, hogy az már csak adminisztratívan is lehetetlennek tűnik – elemzi az elérhető adatokat a Policy Agenda a Népszabadság megkeresésére.
z, hogy a Magyar Államkincstár legfrissebb adatai szerint augusztus elsején 106 ezer fő után kértek az önkormányzatok közmunkabért, a Policy Agenda elemzői szerint azt jelenti, hogy az év második felében több mint háromszázezer embert kellene foglalkoztatni ahhoz, hogy az Orbán által áhított átlagos kétszázezres szám megvalósuljon. Ebből levezetve, a Policy Agenda arra mutat rá, hogy nemcsak az idei évre, hanem a jövő évre vonatkozó, 300 ezer emberes közfoglalkoztatottra vonatkozó miniszterelnöki ígéret is kivitelezhetetlen. Az elemző cég már a költségvetési törvényt áttanulmányozva állapította meg, hogy a számok alapján az önkormányzatok nem lesznek képesek annyi közmunkást alkalmazni, amennyit a kormányzati szándék alapján fel kéne venniük.
Az idén ugyanis még fordulhattak az önkormányzatok a közmunkabérek kifizetéséhez központi költségvetési forrásokhoz, de a tervek szerint jövőre már nem tehetik ezt. A rossz helyzetben lévő önkormányzatok önerőből még az idei létszámot sem tudják tartani. Hasonlóan vélekedik Mózer Péter szociálpolitikus. A háromszázezer főre bővítendő közmunkással azt a közel félmillió embert próbálják „megfogni”, aki döntően alacsony képzettsége révén segélyre vagy egyéb ellátásra szorul. (Az alacsony iskolai végzettségűek mindössze 28 százaléka talál valamilyen munkát a munkaerőpiacon. A magyar foglalkoztatottsági ráta az unión belül is alacsony, részben éppen a képzetlenek kiugróan rossz munkaerő-piaci helyzete miatt.)
A szociálpolitikus azt mondja, ha a tartósan munkanélkülieknek csak a szigorúan kötelező közmunka jut, miközben a segélyeket csökkentik, szűkítik megélhetési lehetőségeiket. – Az ilyen mértékben felduzzasztott közmunkának soha nincs vége, nincs ésszerű meghatározott célja, munkaerő-piaci kifutása. Hosszú távon nem lehet értelmes munkát adni ekkora tömegnek – állítja Mózer Péter. – Ez a közmunka az előző, még a szocialista kormány által elindított Út a Munkához program kegyetlenül végrehajtott folytatása. A korábbi kormány nem merte ilyen konzekvensen végrehajtani, de a program logikája ugyanaz. Még abban is hasonlít, hogy akkor is és most is előfordul, hogy a közmunkások a polgármester földjén és vállalkozásában dolgoznak. A szociálpolitikus a közmunkaprogramok eredőjeként a szociális törvény 1997-es módosítását nevezi meg, akkor kezdték differenciálni a rendszeres szociális segélyt.
Akkor kezdődött meg az a vita, amely arról szólt, kell-e munkaképes korban lévő embereket segélyezni. A vitában az egyik oldalon az állampolgáriság és a megélhetés érve áll, a másikon a büntető jelleg. Mára ez utóbbi jellemzi a közmunkát. – Aki fizikailag alkalmas a munkára, dolgozzon, nem érdekli a kormányzatot az, hogy ez a félmillió ember valójában miért nem dolgozik. Más országokban sokkal kisebbek a közmunkaprogramok, s azokban a munkaadók is aktívan részt vesznek. A közmunkások mentális, egészségügyi szolgáltatásokat is igénybe vehetnek, ezzel nő a kilábalási esélyük. Magyarországon nem ez a cél. A kormány nem áldoz arra, hogy a szegénységben élők leszakadását megfékezze – magyarázza.
Köllő János közgazdász már a tavalyi miniszterelnöki terveket is –amelyek még „csak” kétszázezer közmunkásról szóltak – dermesztőnek nevezte. Egy a Beszélőnek adott interjúban, egy akkor készült ökonómiai becslést ismertetve, elmondta: a tíz évre és háromezer önkormányzatra kiterjedő adatbázison alapuló elemzés szerint egészen minimális hatása van a tartós munkanélküliségre annak, hogy milyen arányban hívják be közmunkára a segélyezetteket. – Ráadásul a hatás pozitív, tehát a közmunka növeli a tartós munkanélküliséget, még ha nagyon kis mértékben is – tette hozzá, magyarázva azt, miért nem találni tömeges közfoglalkoztatást külföldön. A közgazdász rámutatott, hogy a kötelező közmunka nem képes visszavezetni a segélyezetteket a munkaerőpiacra, az a program viszont, amely ekkora léptékű közfoglalkoztatás-bővítést céloz, a költségvetésből finanszírozhatatlan.
Hacsak – tehetnénk hozzá – nem sunnyogják el a valós foglalkoztatottsági adatokat, illetve ha az egész közmunkaprogramnak nem a közgazdasági hatékonyság, inkább valami más a valódi célja. Az például, hogy a tartósan munkanélkülieket büntesse, és ezzel az ország romló gazdasági helyzetétől frusztrált szavazók dühét levezesse. A közmunkabérek elszakítása a kötelező minimálbértől, a megalázó munkák, a heti bérfizetések, mind-mind ez utóbbi magyarázatot erősítik. Egy éve a kormány ugyanis heti bérfizetést vezetett be a közfoglalkoztatásban. A Policy Agenda számításai szerint a közfoglalkoztatottak jelentős része hat órában dolgozik, ami alig több mint nettó 35 ezer forintot tesz ki havonta. Ez azt jelenti, hogy hetente 8750 forintot kap kézhez a közmunkás. Az elemzőcég rámutat: így egy közmunkára kényszerülő család nem képes tartalékokat felhalmozni, és a pénzhiány miatt ebben a közegben folyamatosan növekedhet a köztartozások mértéke, és nő a szolgáltatásból való kikapcsolások száma.
– Amerikában a harmincas években vezették be a heti bérezést, azért, hogy a gazdasági válságot követően fogyasztásra ösztönözzék az embereket – idézi fel Mózer Péter a harmincas évek Amerikáját. Magyarországon viszont a kormány ennek épp az ellenkezőjét deklarálja: azért vezette be, hogy egyenletesen érkezzen a bér, és jobban be lehessen osztani. Mózer szerint – egyetértve a Policy Agenda elemzőivel – az alacsony összegekben érkező heti bér lehetetlenné teszi a spórolást. – Viszont növeli a kiszolgáltatottságot. Ez az intézkedés az előszobája lehet annak a kormányzati elképzelésnek, hogy minden szociális juttatás természetben érkezzen – véli. Hozzáteszi: a kötelező közmunka épp a tömegessége miatt gyakran értelmetlen és megalázó. – Az értelmetlen munkavégzésnek pusztító ereje van, kilúgozza az embert, gyilkolja a lelket. Nagyon rossz válasz a kormány részéről, hogy a közmunka büntetéssé vált.
Megkérdeztük a közmunkákért felelős minisztériumot, milyen hatástanulmányok támasztják alá, hogy a heti bérkifizetéssel nem okoznak károkat. Samu Attila, a tárca miniszteri főtanácsadója a Népszabadságot úgy tájékoztatta, hogy a heti bérrészletekben történő kifizetés előnyeit és hátrányait a kormány mérlegelte a rendelet megalkotásánál. Elismerte azonban, hogy a szó szoros értelmében vett hatástanulmányt a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Helyettes Államtitkársága nem készített, „azonban tapasztalatai összegzésében külön fejezetben, részletesen foglalkozott azokkal az életvezetési helyzetekkel, melyek kapcsolatban állhatnak a heti bérrészletekben történő kifizetéssel”. Samu szerint a heti fizetés nem növeli az uzsorakitettséget. Arra a felvetésre, hogy a szociológusi és a szociálismunkás szakma szinte egyhangúlag érvel amellett, hogy a heti fizetés óriási bajokat okoz a családoknak, Samu azt válaszolta, hogy ő is számos helyen járt az országban.
– Azt tapasztaltam, hogy a heti bérrészletekben történő kifizetéssel kapcsolatos vélemények megoszlanak: vannak helyek, ahol problémákat okoz, és vannak, ahol nem – mondta, hozzátéve, hogy nem osztja azt a véleményt, amely szerint világosan látszana, hogy csak bajokkal jár a heti bérezés. A Magyar Szegénységellenes Hálózat munkatársa, aki több tucat közmunkással találkozott az elmúlt hetekben, még nem beszélt olyan érintettel, akinek ne okozott volna komoly akadályokat a rezsi kifizetésében vagy az élelmiszer-bevásárlásnál a heti bérezés. Vojtonovszki Bálint szociológus szerint egyértelmű az emberek véleménye, de úgy látszik, hogy azt a minisztériumban még nem érzékelik. A szociológus azt is elmondja, a kormány megosztotta az adminisztrációs terheket a közmunkarendszerben lévő szervezetek között, s ezzel megbonyolította s egyúttal drágította a programot.
Vojtonovszki rámutat: ha valaki a közfoglalkoztatás ideje alatt véletlenül talál magának piaci munkát – nyáron a néhány hónapos idénymunka nem ritka –, akkor csak rendkívüli felmondással léphet ki. Ez pedig azt jelenti: akár három évre is kizárhatja magát a szociális rendszerből. Ez az extrém hosszú „büntetési idő” egyedülálló Európában. Ezzel a jogszabállyal rendszeresen fenyegetik a közmunkásokat. Muhi Erika, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda igazgatója azt mondja, hogy a munkaadók, a polgármesteri hivatal elöljárói, gyakran az emberek orra alá dörgölik, hogy három évre kiesnek a rendszerből, ha nem „viselkednek jól”. – Az emberek rettegnek, hogy ilyen hosszú időre megvonnak tőlük minden segítséget, ezért szinte bármit hajlandók eltűrni. A kiszolgáltatottságukat tovább növeli, hogy a polgármesterek kezében összpontosul a közmunka és a szociális segélyezés. A polgármesterek élet-halál urai – állítja.
A jogvédők mintegy harminc, olyan közmunkával kapcsolatos panaszon vannak túl, amelyekbe érdemben kellett beavatkozniuk. Muhi Erika jogvédő kiemeli: a panaszok a heti bérfizetéssel kapcsolatban, a védőfelszerelések hiánya, a munkavédelmi szabályok megsértése és a megalázó bánásmód miatt érkeznek. – Ráadásul a heti pénzt sem kapják meg mindig az emberek. A történet az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatósággal kezdődött, ahol a tavasszal heteket csúsztak a fizetések utalásával. Ott azóta rendeződött a helyzet, de számos helyen csúsznak a kifizetések. A leggyakoribb, hogy nem pénteken, hanem csak hétfőn kapják meg a pénzt, így az egész család pénz nélkül marad hétvégére. „A kifizetési anomáliák miatt megkerestük a Belügyminisztériumot – mondja –, de válaszra sem méltattak bennünket.” Muhi Erika szerint a heti fizetéssel kiskorúsítják az embereket, mert e mögött az a feltételezés áll, hogy az emberek nem tudják beosztani a pénzüket.
Legutóbbi ügyük pedig azzal kapcsolatos, hogy magánterületeken dolgoztatnak Borsodban. – Magánkézben lévő történelmi pincékhez vezényeltek közmunkásokat parlagfüvet irtani, miközben a parlagfűmentesítés a tulajdonos kötelezettsége – meséli az igazgató.
A bérügy az AB-n
Július végén az LMP segítségével az AB-hez fordult egy közmunkás a bérek ügyében. Szél Bernadett, a párt foglalkoztatáspolitikai szakpolitikusa azt szeretné elérni a beadvánnyal, hogy a közmunkások ne hetente, hanem havonta kapják a bérüket, továbbá emelkedjen a minimálbér szintjére a járandóságuk. A közmunkákkal kapcsolatban visszaélések miatt az LMP jogorvoslati útmutatót tett közzé honlapján.
Trükk a statisztikákkal
Megkérdeztük a Belügyminisztériumot, hogy ha egy közfoglalkoztatott kétszer kap egy évben munkát (például kétszer két hónapra), akkor azt milyen módszertannal számítják. A tárca a Nemzeti Munkaügyi Hivatal válaszát idézi: „Egy évben több típusú közfoglalkoztatási program is indul. Abban az esetben, ha egy személy egy évben több programba is belép, akkor természetesen azt annyiszor számoljuk, ahány belépése volt, hiszen ha nem így számolnánk a közfoglalkoztatási programok számát, akkor a támogatási kifizetések adatai nem igazodnának a résztvevők számához, programonként kell elszámolni a létszámmal és a támogatással is. Tehát a válasz: ha valaki egy évben kétszer kap munkát közfoglalkoztatási programban, akkor kettőnek számítjuk.”
Közmunkatörténet
2000: Az első Orbán-kormány, amellett hogy csökkenti a munkanélküli-ellátás folyósítási idejét, a tartós munkanélkülieknek járó segély feltételéül előírja, hogy ha az érintetteket behívják közmunkára, azt kötelező elvállalniuk. Attól függően, hogy az állam vagy az önkormányzat szervezi, különböző közfoglalkoztatási formák léteznek: közmunka, közcélú és közhasznú munka. 2011-től mindez megszűnik, helyébe „egységes közfoglalkoztatás lép”.
2009: Elindul Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején a szocialisták közmunkaprogramja, amely az Út a munkához (UMA) nevet viseli. A programba hivatalosan is beépül az az ideológia, amelyet korábban főleg borsodi polgármesterek hangoztattak: „aki segélyt kap, dolgozzon meg érte”. Az UMA az aktív korban lévő tartós munkanélküliek segélyét „átkereszteli” rendelkezésre állási támogatásra (RÁT). Ez az elnevezés tükrözi, hogy amíg a rászoruló munkanélküliek éppen nem kötelező közmunkán vesznek részt, addig „rendelkezésre állnak”. A programba olyan finanszírozási elemet építettek, amely alapján az önkormányzatoknak jobban megérte munkát – bármilyen silányat is – szervezni, mint segélyt utalni. A RÁT összege ekkor 28 500 forint volt, de a közfoglalkoztatottak megkapták a kötelező minimálbért. Jellemző volt a 4-6 órás foglalkoztatás, így az emberek zöme a minimálbér töredékét kapta csupán.
2010: Makacsul tovább él az a nézet, hogy a „szegények nem akarnak dolgozni”. Nos, az emberek olyannyira dolgozni akartak, hogy a program 2009-es, felülről nyitott költségvetése teljesen elszállt, ezért korlátozásokat vezettek be. Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején életbe lépett az egy család, egy segélyezett elve. A családban csak egy ember kaphatott RÁT ot. A válságköltségvetésben a megszorítások mellett az UMA-ra az előző évihez képest többet fordítanak.
2011: Az Orbán-kormány megszünteti az UMA-t, azonban annak örökségére és hagyományaira építve. Megszűnik a RÁT, bérpótló juttatássá keresztelik a tartós munkanélküliek még mindig 28 500 forintos ellátását. Új elem: a közfoglalkoztatásba lépés és a segélyrendszerben maradás feltétele, hogy a rászoruló igazolni tudjon 30 nap munkaviszonyt. A közfoglalkoztatás a szociális tárcától a gazdaságihoz kerül.
2011: Gyakorlatilag leállnak a közmunkák. Szeptembertől a 28 500 forintos bérpótló juttatást foglalkoztatáshelyettesítő támogatássá nevezik át. Az aktív korúak közmunkaprogramja a BM-hez kerül, a hivatalos magyarázatok szerint azért, mert a tömegeket megmozgató programokhoz kell a belügy tapasztalata. A havi közmunkabér elszakad a minimálbértől, annak összege 47 ezer forint, amelyet heti bontásban kapnak az érintettek. Ha valaki nem működik együtt, három évre kizárják a rendszerből. A miniszterelnök kétszázezres közmunkástömeget vizionál a következő évre.
2012: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt mondja, meg lehet élni 47 ezer forintból. A közmunkabérek ügyében egy közmunkás az Alkotmánybírósághoz fordul. Szabó Máté általános ombudsman átfogó vizsgálatot indított a közfoglalkoztatási programokkal kapcsolatban. A miniszterelnök már háromszázezres közmunkástömeget vizionál a jövő évre.
Amikor kipukkad a tetem
„Annál a pataknál, helyesebben a hídjánál vagyok, ahol ma dolgoznunk kell. (...) Huszonhatan vagyunk, mi a számkivetettek, a falak, a szögesdrót nélküli gettólakók, a 21. századi kápókkal. Ahogy végignézek magunkon, mi vagyunk huszonhatan a szakadt brigád. Nekem sem tegnap szakadt el a nadrágom, merthogy ezt a 3 méternél is mélyebb s körülbelül 7 méter széles patakot tisztítjuk. Van ebben minden, növényzet, a város szemete, többnyire a vízzel viaskodó és távozni nem akaró pillepalack. Ezek beleakadnak a növénybe, behajigált drótba, ágakba, jelezvén, ha már idedobták őket, nem távoznak. Maradnak a visszataszító más hulladékok társaságában, amelyek tegnap a nadrágomat szakították ki. Mert hát nekem és egypárunknak, mint a többségnek, nem jutott silány minőségű munkaruha. Persze aki kapott, annak is már a szerződéses idő utolsó harmadán adták ki. Jön a legújabb kori kápó és az eligazítás. (...)
Közben kihozták a szerszámokat egy furgonnal. (...) az elbocsátás, amitől még mindannyian, emberségünket, egyéniségünket megalázóan rettegünk. (...) Megkezdjük a munkát, 3 fős csoportban. (...) Én megyek be a vizes, iszapos mederbe. Sok a szemét, iszap, és büdös van. (...) Végül Pista egy gereblyével matat a sárban, és viaskodik a drótokkal, egy félig elrozsdállt nagy fazékkal. Majd ahogyan matat, egy a patakba vezetett szennyvíznyílásból hirtelen szennyvíz zúdul rá. Oldalba kapja a visszataszító lé. Emberre megalázó a látvány, ahogyan a szarcsomók lehullnak csípőjéről, szinte úgy, szakaszosan, mintha nem is akarnának lejjebb menni. Irdatlan bűz áraszt el mindent. (...) Egy kutya teteme bukkan fel. Olyan, mint egy luftballon, csak barna, vöröses, vörhenyes színű. Úgy bukkant fel, mint amit fellőnek a víz felszínére. Még a bántó, eddig érzett bűzt is túlszárnyalta az a bűz, ami a tetem kipukkanása után következett.” (Részlet a Veresegyházi Hírhatár ózdi olvasójának leveléből.)
Hogy volt régen...?
