encs01Egészségügyi és oktatási fejlesztéseket is tartalmazó komplex program indul a telepeken élők helyzetének javítására – mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Pocsajon.

Magyarországon 1384 telep van, ahol izoláltan, rossz infrastrukturális körülmények között laknak az emberek – közölte Czibere Károly államtitkár. A 2015 őszén elfogadott telepstratégia célja e szegregátumok felszámolása vagy rehabilitálása. A részletekről szólva elmondta: a komplex fejlesztések során szűrővizsgálatokkal javítják a telepeken élők egészségét, segítik a hátrányos helyzetű gyerekek iskolai felzárkózását, ösztönzik az iskola befejezését, szakmák elsajátítását, OKJ-s képzések elvégzését, ezáltal pedig növelik a foglalkoztatási esélyeket.

A minden hetedik telepet elérő projektre 45 milliárd forint jut európai uniós forrásból. Ez tízszer akkor összeg, mint 2010 előtt. A program alapvetően a helyi közösségek megerősítésére, a helyi erőforrások feltárására épül, mert a hosszútávú fenntarthatóságot csak úgy lehet garantálni, ha a helyi közösségek tagjai egyetértenek a fejlesztések szükségességében – hangsúlyozta Czibere Károly. Kitért arra is, jhogy a kormány elkötelezett a lakhatási szegénység csökkentése mellett, az ennek érdekében hozott intézkedések pedig eredményesek.

A foglalkoztatás bővülésének, a reáljövedelem emelkedésének, a közfoglalkoztatás kiterjesztésének, a rezsicsökkentésnek és a devizahitelesek segítésére tett intézkedéseknek köszönhetően 2012 vége óta valamennyi szegénységi mutató javult, a lakhatási szegénységgel veszélyeztettek száma pedig a felére csökkent. A hiteltörlesztés nehézségeire panaszkodók aránya például 27 százalékról 16 százalékra, a lakás kifűtésével küzdőké pedig 15 százalékról 7 százalékra esett vissza.

Hirdetés