Áprilisban 39 ezerrel, 4,749 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma


A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján az előző év azonos időszakához képest további 39 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatáspolitikai eredmények egyértelműek, az előző érához képest egymillióval dolgoznak többen, már több mint háromszor magasabb fizetésért – állítja a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, Czomba Sándor az adatokat értékelve kiemelte, hogy az áprilisi munkaerőpiaci eredmények több szempontból is kedvezőek, a foglalkoztatottak számának markáns bővülése mellett ugyanis egy év alatt a gazdaságilag aktívak száma 66 ezerrel nőtt, és a munkaerőpiacra belépők több mint fele el is tudott helyezkedni.

A dolgozók számának növekedéséhez jelentős mértékben járult hozzá, hogy a foglalkoztatottság a 65 év felettiek és a nők körében érdemben bővült. A csökkenő közfoglalkoztatotti létszám és az ezzel párhuzamosan emelkedő foglalkoztatottság rámutat, hogy egyre többen tudnak elhelyezkedni az elsődleges munkapiacon. Ehhez a hazai és uniós forrásból megvalósított célzott munkaerőpiaci programok is hozzájárultak. Czomba Sándor hangsúlyozta: a kormány célja egyrészt az, hogy a mintegy 300 ezer fős hazai munkaerőpiaci tartalék mozgósításával tovább emelje az aktivitást, másrészt az, hogy a 20-64 évesek körében a jelenlegi 81 százalékról 85 százalékra növelje a foglalkoztatottságot, ezzel is hozzájárulva a gazdasági növekedés újraindításához, valamint a növekedési ütem további emeléséhez.

E célok elérése érdekében a kormány 2030-ig mintegy 460 milliárd forint értékű forrásból indít uniós finanszírozású munkaerőpiaci programokat. Mindebből a fiatalok foglalkoztatottságának növelése érdekében áprilisban elindult a több mint 196 milliárd forint keretösszegű Ifjúsági Garancia Plusz Program, május 16-tól pedig 150 milliárdos kerettel a 30 év feletti álláskeresők támogatása. Utóbbi uniós forrásból megvalósuló program, bértámogatást, lakhatási és utazási támogatásokat, képzési támogatásokat tesz elérhetővé, mintegy 77 ezer álláskeresőt juttatva munkához.

Hirdetés