A diákok foglalkoztatását segítő önkormányzati programban július első hetében már 2913-an dolgoztak. A diákok a helyi önkormányzatoknál és az önkormányzati fenntartású intézményeknél vállalhatnak munkát.
Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára júniusban jelentette be, hogy segíteni szeretnék a diákok nyári munkavállalását is az önkormányzatokon keresztül, ezért 1,5 milliárd forint értékben 7000-7500 fiatal, nappali tagozatos diák munkavállalását segítik július elsejétől augusztus 31-éig. A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból a bérköltséget a Nemzetgazdasági Minisztérium 100 ezer forintig száz százalékban támogatja - mondta akkor az államtitkár. A munkahelyvédelmi akcióterv keretében pedig járulékmentességet is kapnak a munkaadók, mivel 16 és 25 év közötti fiatalokról van szó.
A Nemzetgazdasági Minisztérium összesítése szerint a támogatás legelső hetében 1428 kérelem érkezett be országosan a járási (fővárosi kerületi) hivatalok járási munkaügyi kirendeltségeire 6806 pályakezdő fiatal nyári foglalkoztatására. Az eltelt egy hét alatt kiemelkedően sok, több mint 2900 diák létesített a nyárra munkaviszonyt.
Országos szinten jelentős az érdeklődés a nyári diákmunkaprogrammal kapcsolatosan. Eddig Veszprém megyében helyezkedett el a legtöbb, 528 fiatal, ezt követi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 440 diákkal, Békés megyében pedig 279-en létesítettek a program keretében munkaviszonyt.