Az UNESCO múlt heti üzenete után egy újabb figyelmeztetést kapott a magyar kormány a Fertő tavi beruházás miatt - ezútta Brüsszeltől.
Azután, hogy a múlt hét pénteken egy levél került nyilvánosságra, amelyben az UNESCO az állam Fertő tavi gigaberuházásának azonnali felfüggesztését sürgette, újabb levelet kapott a magyar kormány a sok milliárd forintos, természetpusztító projekt miatt. A levél ezúttal Brüsszelből jött és kiderül belőle, hogy az Európai Bizottság egyeztetési folyamatot indított Magyarországgal, amelynek célja egyben az uniós kötelezettségszegési eljárások elkerülése is.
Az Átlátszóhoz eljutott levelet egy magánszemély érdeklődésére küldte az Európai Bizottság. Ebben az áll, hogy az Európai Bizottság felvette a kapcsolatot a hatóságokkal "egy folyamatban lévő EU Pilot eljárás keretében", és kérte a magyar Agrárminisztérium hivatalos állásfoglalását a Fertő-tónál megvalósuló ingatlanprojekttel kapcsolatban. A Bizottság azt is közölte, hogy további lépésekről akkor lesz döntés, amikor a brüsszeli testület által feltett kérdésekre választ kap a magyar hatóságoktól.
Az ICOMOS (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa – UNESCO tanácsadója a Világörökség helyszíneivel kapcsolatban) tőle szokatlanul kemény hangételű levélben közölte, ha az ajánlásaik alapján nem hagynak fel azonnal a Fertő-part fejlesztése nevű projekttel, az sértheti a világörökségi terület hitelességét és integritását, különös tekintettel befolyásolhatja annak Kiemelkedő Egyetemes Érték (Outstanding Universal Value) besorolását.
A 32 milliárdos turisztikai beruházás sokak szerint visszafordíthatatlan károkat okozna az UNESCO kulturális örökséghez tartozó helyszínen, ezért a kezdetektől sokan ellenzik. Egyebek mellett húsz ország harminc civil szervezete írt közös tiltakozó levelet, de tiltakozott már a Nagy Tavak Koalíció, illetve aláírásával 12 ezer magyar és 6 ezer osztrák is.
A tervek szerint több mint 30 milliárd forintból építenek a Fertő tó partján szállodát, ökocentrumot, sportközpontot, kikötőt, vendégházakat, kempinget és készül egy 880 férőhelyes parkoló is. Ehhez nemcsak a lerobbant szabadstrandot építik át, hanem elbontották a cölöpházakat is. A projektet a Miniszterelnökség alá tartozó Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. koordinálja és állami pénzből finanszírozzák. (A kivitelező Mészáros Lőrinc egyik cége.)
A Telex szerint természetvédelmi szakmai közegben az az uralkodó vélemény, hogy amekkora terhelést egy ilyen komplexum jelentene a tónak és partjának, azt még akkor sem lehet ökoturizmusnak nevezni, ha egyébként minden látogató tudatosan viselkedik. Kétséges az is, hogy mennyire lehet fenntartható (mind anyagilag mind környezetileg) a szikes tó Balaton-szerű hasznosítása.
(Napi.hu)