Az InfoRádió Siklós Gabriellát, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjét kérdezte a részletekről.
A vízügyi szakemberek mintegy három évnyi munkáját felölelő, a napokban zárult DAREFFORT (Danube River Basin Enhanced Flood Forecasting Cooperation) projekt nemcsak a hidrológiai és meteorológiai adatok nemzetközi megosztását valós időben lehetővé tevő rendszer alapjait rakta le, hanem számos kutatási tanulmánnyal és e-learning oktatócsomaggal támogatja annak gyors bevezetését is – ismertette Siklós Gabriella az InfoRádióban.
A hangsúly tehát azon van, hogy a Duna-menti tagországok a valós idejű adatokat meg tudják egymással osztani, ami az árvízi védekezés egyik legfőbb alapja – tette hozzá az OVF szóvivője.
Vagyis, ha érkezik egy nagyon komoly dunai árvíz, az új rendszer által a magyar vízügy, az előrejezések alapján,már 6-7 nappal hamarabb el tud kezdeni készülni– mutatott rá a szakember.
Kiemelte: árvízi helyzetben akár már „a 24 órányi időeltolódás is hihetetlen fontossággal bír, és most ennek az alapjait fektette le a DAREFFORT-projekt.”
Siklós Gabriella végül arra is kitért, a rendszerben momentán tizenkét ország van jelen, de a közös munka miatt fontos lenne, hogy a két alvízi ország, Bosznia-Hercegovina és Macedónia is csatlakozzanak, és ott is létesüljenek mérőállomások.