Jól halad a Civaqua-program első ütemének beruházása: a Keleti-főcsatornától épülő 15 kilométeres vezetékrendszerből már csak háromszáz méternek kell elkészülnie, és eléri a várost.
Ezt közölte Papp László (Fidesz-KDNP), a település polgármestere az épülő Vezér utcai víztározó partján tartott múlt heti sajtótájékoztatón. Azt mondta, a Vezér utcai, 1,6 hektáron elterülő víztározó nemcsak vízgazdálkodási szempontból fontos, hanem jóléti célokat is szolgál. Elképzelhető, hogy ez a tározó lesz Debrecen új csónakázó tava – miután a Nagyerdőben lévőt néhány éve megszüntették.
Szegi Attila, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) műszaki titkára emlékeztetett arra, hogy az európai uniós és magyar állami támogatásból, több mint 15,7 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés legfontosabb célja a Debrecentől nyugatra fekvő Tócó vízfolyás felső szakaszának újraélesztése. A mostani projekt keretében a Tócó mellett egy úgynevezett körtöltéses kialakítású tározó épül a Vezér utcában. A tározó területe 1,6 hektár, a vízfelület kiterjedése 1,5 hektár lesz, a tározótérfogat maximális értéke több mint 25 ezer köbméter, a vízmélység átlagosan másfél méter körül alakul.
A tározó elsődleges vízügyi funkciója, hogy jelentős csapadék esetén visszatartsa a Tócón érkező nagyobb vízhozamokat, belvízhullámokat, amelyek az alsóbb szakaszokon gondot okoznának. Mindemellett aszályos időszakban tartalék vízbázist jelent, valamint ökológiai, szociális és jóléti célokat is szolgál majd. A tározóba a víz egy a Tócón megépülő duzzasztó műtárgynak köszönhetően gravitációsan jut be, a szintén a projekt keretében megépülő beeresztő műtárgyon keresztül.
A tározó kivitelezési munkái 2022-ben kezdődtek meg. A Civaqua-Tócó projekt kivitelezési munkái több helyszínen zajlanak párhuzamosan: a rendszert kiszolgáló, Balmazújváros határában található szivattyútelepen új szivattyút építenek be a teljesítménynövelés érdekében.
Az a mintegy 15 kilométeres vezetékrendszer, amely a vizet a szivattyúteleptől a Tócó forrásvidékére viszi, mára csaknem teljesen elkészült. A Bodaszőlő közelében, a térségi magas ponton megépülő háromezer köbméteres kiegyenlítő tározó kivitelezési munkálatai májusban megkezdődtek. A Tócó mentén a víz visszatartásához szükséges tizennégy duzzasztó műtárgy és négy fenéklépcső építése folyamatban van, már tíz helyszínen zajlanak a munkálatok.
A projektet a Széchenyi 2020 program keretében az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Tivizig konzorciuma valósítja meg, a debreceni önkormányzattal együttműködve. A kivitelező a hajdúszoboszlói Aqua-General Kft. A projekt befejezésének tervezett határideje november 30.