okotur2A kormányzat elkötelezett a társadalmi jóllétet szolgáló, az egészséges kikapcsolódási lehetőségeket kínáló ökoturizmus fejlesztése mellett - mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára pénteken a Soproni-hegységben található Hidegvízvölgyben, ahol átadták a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. Roth Turistaházát.

Szentpéteri Sándor hangsúlyozta, az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó állami erdőgazdaságok 2010 óta kiemelten foglalkoznak az erdei turizmus fejlesztésével. Az elmúlt években több mint 20 milliárd forintot fordítottak kilátók, ökoturisztikai központok, erdei iskolák, erdei vasutak fejlesztésére, és hasonló nagyságrendet képviselnek a még folyamatban lévő projektek.

A cégcsoport többek mellett kiemelt szereplője a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programnak, amelynek célja, hogy hazánk aktív- és ökoturisztikai térségeiben, illetve vonzó túraútjai mentén fenntartható, a közt szolgáló, vonzó szálláshely fejlesztés valósuljon meg.

A helyettes államtitkár emlékeztetett, hogy az erdőgazdaságok adatai és beszámolói országszerte azt mutatták, hogy a koronavírus-járvány alatt ugrásszerűen megnőtt az erdők látogatottsága, átlagosan 25-30 százalékos volt a növekedés, az ismertebb helyszíneken négyszer-ötször annyi kiránduló keresett kikapcsolódást, mint a korábbi időszakokban. Az ökoturisztika fejlesztésébe invesztált összeg, tehát a társadalom jóllétébe fektetett összeg- tette hozzá.

Szentpéteri Sándor szerint a Roth Gyula Turistaház avatása számos pozitív folyamat és változás jelképe is: egyrészt a bakancsos turistákat szolgáló építkezés jól megjeleníti azt az ökoturisztikai irányzatot, amely a lokális, egészségtudatos, aktív kikapcsolódási lehetőségek fejlesztésével fenntartható módon kínál felüdülést a társadalom tagjainak. Másrészt mindenkinek reményt adhat, hogy legyőzzük a világjárványt, és fokozatosan visszatérhetünk normális életünkhöz, amikor természetesnek számít, hogy szállást foglalhatunk magunknak, és a kirándulás után meg is pihenhetünk a turistaházakban és az erdei szálláshelyeken.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerint nincs még egy olyan ország, ahol az elmúlt 3-4 évben olyan gyors ütemben újítottak volna fel turistaszállókat, szálláshelyeket, mint nálunk. Emlékeztetett: a kormány azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra Magyarország a legélhetőbb országok közé tartozzon, ennek része az is, hogy a szabadidőt megfelelően lehessen eltölteni és a hazai turisztikai szálláshelyek olyan színvonalúak legyenek, mint Ausztriában, vagy Szlovákiában.

Elmondta azt is, hogy 2018 óta 98 turistaház fejlesztését támogatták és jelenleg is 42 turistaház, zarándoképület felújítása van folyamatban.Barcza Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy az elmúlt években a kormány által is támogatott beruházásoknak köszönhetően a járvány elmúltával nőni fog a vendégéjszakák száma Sopronban és a Fertő-tájon, amely 2016 óta kiemelt turisztikai térség. Hozzátette, hogy ebben a növekedésben az M85-ös gyorsforgalmi útnak is nagy szerepe lesz, mert az emberek többsége úgy választja meg úticélját, hogy az könnyen és gyorsan elérhető legyen.

A TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. kezelésében lévő Roth Gyula Turistaház felújítása a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési programból, valamint az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával közel 65 millió forintból valósult meg. Roth Gyula (1873-1961) Kossuth-díjas erdőmérnök és egyetemi tanár munkásságának is emléket állító ház a jövőben 12 fő számára nyújt szállást és nyugodt kikapcsolódási lehetőséget. Működtetése szervesen illeszkedik a képzései középpontjába a fenntarthatóságot állító Soproni Egyetemen induló ökoturisztikai fejlesztésekhez.

(MTI/AM Sajtóiroda)

Hirdetés