Medve-Bálint Gergő, Martin József Péter és Nagy Gabriella tanulmánya – amely a TÁRKI 2022-es Társadalmi riportjában olvasható – a hatékonyság, a területi egyenlőtlenségek csökkentése és a korrupciós kockázatok szempontjából vizsgálta az elviekben a felzárkóztatást célzó kohéziós támogatások hazai felhasználását. Szerintük mindhárom tekintetben az eredeti szándéktól eltérő eredményeket hoztak a kohéziós források, ami csak részben magyarázhatók országspecifikus tényezőkkel.
Az EU idővel a kohéziós politika terén a tagállamok közti szolidaritásról a beruházások növelésére és a gazdaság versenyképességére helyezte a fókuszt. A 2000-es évek elején bekövetkezett piacbarát fordulat után ezekre a forrásokra az összes tagállam minden régiója, tehát a leggazdagabbak is jogosulttá váltak. Ennek eredményeképp a gazdaságilag hátrányos helyzetű, intézményileg is elmaradott térségek kisebb arányban fértek hozzá a pénzekhez – az előző hétéves költségvetési ciklusban az egy főre jutó támogatás 4 százalékkal csökkent a kevésbé fejlett régiókban, a fejlettekben pedig 5 százalékkal nőtt –, ráadásul a központosított forráselosztás miatt megtorpant a régiók erősödése is.
Hogy volt régen...?
