vizmu01Megszűnt a múlt év végével a Békés vármegyei önkormányzatok ivóvízminőség-javító társulásainak konzorciuma, amely nettó 33,86 milliárd forintból megvalósította a hatvanhat települést érintő ivóvízminőség-javító programot.

A beruházásnak köszönhetően Békés, Csongrád-Csanád és Hajdú-Bihar vármegye több mint háromszázezer lakosa jut egészséges ivóvízhez. A projektre azért volt szükség, mert már az 1981-es, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által végzett vizsgálat során megállapították, hogy a dél-alföldi régióban az ivóvíz arzéntartalma sokszorosan meghaladta az akkori egészségügyi határértéket.

Magyarország európai uniós csatlakozásával tovább szigorodott a határértékre vonatkozó előírás, az új szabályozás szerint az ivóvíz ammónium-, fluorid- és nitrittartalma is a meghatározott érték fölé került. A beruházás célja az új határértékek elérése volt.

Békés vármegyében az ivóvízminőség-javító program 2012-ben kezdődött 66 település együttműködésében. Kezdetben az aradi vízátvezetés kínált megoldást a problémákra, 2013-ban azonban a kormány a hazai vízbázis felhasználásával történő műszaki megoldást írta elő. A kivitelezés 2015 decemberében, a szerződés szerinti határidőt betartva befejeződött.

Az építés évei alatt ez volt nemcsak Magyarország, hanem Európa legnagyobb víziközmű-beruházása. Két térségi vízellátó rendszert, az orosházit és a közép-békésit közös irányítástechnológiával kapcsolták össze. Emellett új gerincvezetékeket, hálózatokat, víztermelő telepeket és kutakat építettek, amelyekhez 377 kilométernyi távvezetéket fektettek le a szakemberek. Kicseréltek továbbá 89 kilométernyi ivóvízvezetéket, 597 tolózáraknát, beépítettek 596 tűzcsapot, továbbá 422 házi bekötés cseréjét is elvégezték.

Orosházán, Csanádapácán, Lőkösházán és Újkígyóson rekonstruálták és bővítették a vízkitermelő telepet. Kunágotán, Kaszaperen és Medgyesbodzáson három új víztermelő telepet építettek, emellett harminc új vízkutat létesítettek. Újirázon, Árpádhalmon, Eperjesen és Gádoroson új víztorony épült. Geszten – mivel a község nem kapcsolódott a regionális rendszerre – a meglévő vízműtelepet újították fel modern víztisztító technológia beépítésével.

2021-ben elvégezték a kötelezően előírt projektfenntartási idő alatti utolsó helyszíni ellenőrzést. Megtörtént a tagok közötti pénzügyi elszámolás, 2022. december 31-ével pedig megszűnt a konzorcium és vele együtt a társulások.

Hirdetés