kuka01Brüsszel előírásai megnehezítik azt, hogy a rezsicsökkentés utáni áron végezzenek hulladékszállítási és -gazdálkodási szolgáltatást Magyarországon – jelentette ki a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke Szita Károly városában, Szekszárdon.

Arra biztatja a Megyei Jogú Városok Szövetsége a kormányt, hogy küzdjön annak érdekében, hogy megmaradhasson a rezsicsökkentés vívmánya, amelynek köszönhetően Európában az egyik legalacsonyabbak a hazai hulladékszállítási díjak – mondta a szövetség idei első közgyűlése alkalmából tartott elnöki sajtótájékoztatón Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

A 23 megyei jogú várost tömörítő szövetség közgyűlésének fő témája a hulladékgazdálkodás átalakítása. Szita Károly szerint a már csökkentett díjakhoz hatékony és a legjobb szolgáltatást nyújtó rendszert kell működtetnie az országnak. Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy a MVJSZ azt szeretné, hogy gyorsuljanak fel a Modern városok program, illetve a Terület- és településfejlesztési operatív program közel kétezer milliárd forint értékű beruházásai.

A körkörös gazdaságról szóló európai bizottsági javaslat figyelmen kívül hagyja Magyarország hulladékgazdálkodási szerkezetét – vette át a szót Makai Martina, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára. A javaslatcsomag szerint a hulladék 60-65 százalékát kellene anyagában hasznosítani, miközben Magyarországon a hulladéknak csak egyharmada csomagolási hulladék, szemben a bizottság által számolt kétharmaddal. Ezzel párhuzamosan a vegyes hulladék lerakását 10 százalékban maximálná, jelenleg hazánkban ez 50-55 százalék – vázolta a helyzetet.

További része a javaslatnak, hogy megszűnne a hulladék energetikai hasznosításának támogatása, a hulladékot nyugat-európai égetőkbe kellene szállítani, amelyeket piaci alapon lehetne igénybe venni, de ez megfizethetetlen alternatíva – jegyezte meg a helyettes államtitkár, hangsúlyozva, hogy a bizottság azokat a „rezsivívmányokat” próbálná megszüntetni, amelyeket a kormány éppen fenntartani szeretne.

A jövő héten a parlament elé kerül a hulladékgazdálkodási törvény módosítása, amelynek „fenntartható, a rezsicsökkentés vívmányait megőrző üzemeltetési struktúra kialakítása” a célja – jelentette be Makai Martina. A törvénymódosítással hulladékgazdálkodási régiók jönnek létre, a közszolgáltatók száma radikálisan csökkeni fog, és nemcsak a közszolgáltatást végző cégeknek, hanem az alvállalkozóknak is nonprofitnak kell lenniük.

Hirdetés