jovoenergiajaalapitvanySzázegy pályázatot támogat több mint 980 millió forint értékben a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány - döntött a Paksi Atomerőmű által létrehozott szervezet kuratóriuma dunapataji ülésén. Minden eddiginél több, 136 pályázat érkezett be.

A bírálatkor fontos szempont volt, hogy olyan fejlesztéseket segítsen az alapítvány, amelyek előmozdítják a térség felkészítését a küszöbön álló nagyberuházásra, a két új erőművi blokk létesítésére - mondta Kovács Antal, a több mint hat éve létrehozott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az alapítvány működési területén lévő önkormányzatok például infrastrukturális fejlesztésre nyertek támogatást. Az idén először közösségi rendezvények szervezéséhez, feltételeinek biztosításához is lehetett pályázati forrást igényelni. Kovács Antal az MTI-nek elmondta, a pénzt az alapítvány a Miniszterelnökségtől kapta, és ígéretük van arra, hogy támogatást ezután is megkapják.

Kováts Balázs, a kuratórium munkáját segítő szakértő arról adott tájékoztatást, hogy a vissza nem térítendő támogatás felét a szerződés aláírásakor kapják meg a pályázók, s ha ezzel elszámoltak, újabb 25 százalékot, ami a visszajelzések szerint nagyon jó lehetőség. A tapasztalatokat és az önkormányzatok véleményét felhasználva évről évre finomítják a pályázati feltételeket.

 

Hirdetés