Az önkormányzati törvény szerint a tulajdonosoknak minden épületen kötelességük feltüntetni a házszámot. Ennek ellenére ez minden hetedik ingatlanról hiányzik. A problémára most az Országos Mentőszolgálat hívta fel a figyelmet, hiszen emberéletekbe kerülhet, ha a mentők nem találják meg gyorsan a címet.
Sokszor még az utcanévtábla is hiányzik, nemhogy a házszám. A GPS ugyan hasznos, de nem mindig pontos – hívta fel a figyelmet az Országos Mentőszolgálat szóvivője. „Ha mondjuk több ház egy közös címen található, rengeteg időbe telhet, amíg a riasztott mentők bolyongva keresgélik, hogy melyik lépcsőházba is menjenek be” – mutatott rá Győrfi Pál.
Ráadásul sok helyen nemcsak a házszám, hanem a lépcsőház betűjelzése is hiányzik. „És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ha megvan az épület, akkor vajon hogyan fogunk oda bejutni, vagyis a kapucsengőn szerepel-e bármilyen adat, ami a mentőknek fontos lehet” – tette hozzá a szóvivő, azt kérve, hogy legközelebb, amikor valaki hazamegy, szemlélje úgy a lakhelyét, mintha életében először kellene oda eltalálnia, és ha hiányzik valami jelzés, azt igyekezzen pótolni, mert egy kis költséggel komoly lépést tehet a saját maga biztonsága érdekében.
A mentőszolgálat, egyetemben a Magyar Postával, azt kéri, hogy mindenki tegye ki a házszámot, és a kapucsengő mellé írja fel a nevét!
Győrfi Pál kiemelte: vannak olyan esetek, évente több tízezerszer (!), amikor valóban egy-két percen, sőt akár másodperceken múlhat valakinek az élete, például egy ütőeres vérzésnél, vagy ha valakinek a torkán akadt a falat és nem kap levegőt, esetleg leállt a szíve és újra kell éleszteni.
„Ha odaérünk a házhoz néhány perc alatt, és ott még elveszítünk mondjuk öt percet azzal, hogy keresgéljük, melyik kapun és hogyan jussunk be, ezzel már nagyon csökken az életben maradás esélye” – mondta a szóvivő. Az OMSZ munkatársa szerint téves az a gondolkodás, hogy ha szükség lesz a mentőre, akkor majd úgy kis kimegy az ember eléjük az utcára, mutatva neki az utat; egy vészhelyzet során ugyanis nem biztos, hogy erre lehetőségünk lesz, kiváltképp, ha velünk történik a baj. „A legjobb megoldás mégiscsak az, hogy gondoskodunk a házszámról, a lépcsőház betűjelzéséről, illetve a kapucsengő esetében a névről” – ismételte meg.
A házszámokat egyébként kötelező kitenni, erről az önkormányzati törvény egyértelműen rendelkezik. Ennek ellenére hiányzik a házszám minden hetedik ingatlanról.
(Infostart.hu)