Ellenőrzés volt a háziorvosoknál: a betegfogadási idő ellenére a rendelők 39 százalékában nem zajlott ellátás.


Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár tavaly létrehozta az „ellenőrzésfelügyeleti szolgálatot”, amelynek feladata, hogy összehangolja az egészségügyi szakhatóságok (az egészségbiztosító, az OKFŐ, és az egykori ÁNTSZ, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ) ellenőrzéseit, s feltárja a betegellátás hibáit.

Tavaly február-márciusban négy megyében – Baranya ,Tolna, Vas valamint Győr-Moson-Sopron – ellenőriztek mintegy 569 háziorvosi és alapellátó fogorvosi szolgálatot. A vizsgálatok elsősorban azon körzetekben zajlottak, amelyek orvosi vállalkozásainak egynél több bejelentett telephelye volt. Ezt követően 2023 márciusában soron kívül további 11 háziorvosi ellátást végző szolgáltatót is felkerestek az észak-magyarországi, a nyugat-dunántúli és a dél-dunántúli régióban.

A cikk itt folytatódik

Hirdetés