Idén drasztikusan megváltozott Magyarországon a víziközmű-szolgáltatási rendszer. Erre szükség is volt, hiszen már számos jelentés felhívta a figyelmet arra, hogy fenntarthatatlan a struktúra, és az elöregedő rendszerek aránya folyamatosan nő.


Most az Index a MaVíz elnökével részletesen megvizsgálta a szektort, előkaparta az Állami Számvevőszék jelentését, és az Energiaügyi Minisztérium is válaszolt az Index  megkeresésére. Összességében leszögezhető, hogy muszáj volt lépni, mert megérkezett a valóság: az energiaválság nyomán kiderült, hogy a víz sincs „ingyen”, így pedig tarthatatlanná vált a korábbi rendszer.

„Az energiaügyi miniszter rendeletére szükség volt, mert már a tavaly is 150 milliárd forint költségvetési pénz kellett ahhoz, hogy az országban a vízszolgáltatás és a csatornaszolgáltatás is folytonos és biztonságos legyen” – mondta az Indexnek Kurdi Viktor, a MaVíz elnöke azzal kapcsolatban, hogy a kormány az idei évtől teljesen átformálta a víziközmű-szolgáltatási rendszert. Az új jogszabályokat a kormány még tavaly december derekán tette közzé, idén pedig az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is nyilvánosságra hozta tavalyi vizsgálatának eredményeit.

A teljes cikk itt olvasható

Hirdetés