3-400 éve még nem volt egyszerű minden latin szó magyar megfelelőjének megadása. A szótárkészítés két óriását fogjuk bemutatni, két szó furcsa születésével együtt.
A jó szándékú, ám kellő felkészültség nélküli nekibuzdulás, hogy szelíden mondjuk: általában ’érdekes’ eredményekkel jár. Így volt ez bő kétszáz éve is, amikor nyelvünk megtartásának igyekezete mindent elhomályosított. Mindenki új szavakat keresett, új képzőket, magyaros hangzást próbálgatott. Előkerültek a régi szószedetek is, nehogy akár egyetlen szép, régi szavunk feledésbe merülhessen. Sok szó köszönheti reneszánszát Pápai Páriz ekkoriban (újra) közkézre került kiváló szótárának.
Páriz Ferenc (1649 – 1716) lelkész apja Pápa polgárának született: ez a mérhetetlen tudásszomjú ifjú előnevének magyarázata. Ő már erdélyi, miután apja II. Rákóczi György fejedelem udvarába került. Gyorsan tanult és mindent. Heidelbergben a filozófia-, Bázelben az orvostudomány doktorává fogadták. Várta a világ, mégis hazatért. Szülőföldjén professzorkodott, alkotott hatalmas életművet, aminek jelentős műve latin-magyar, magyar-latin szótára (1708, Lőcse). A korszakos jelentőségű munka, hála Bod Péter (1712 – 1769) új és újabb kiadásainak, hatását átmentette a reformkorra. Annál is inkább, mivel az akkor kibontakozó nyelvújító munkába már Pápai Páriz is alaposan belefogott, ahogy szótára figyelemre méltó, 1705-ben keletkezett előszavában beszámolt róla. Gazdag szókincse, tudatosan gyűjtött (táj)szavai messze nem bizonyultak elegendőnek, hogy minden latin szó magyar megfelelőjét megadhassa. Sok értelmezést, szóalakot előzmény nélkül kellett megalkotnia. Bevallotta, az egész munkában ez okozta a legnagyobb gondot neki!
És elérkeztünk a bevezetőben említettekhez: ebben a remek szótárban akadtak meg (többek között) a “föveg” szón a reformkori nyelvművelők éber szemei. Az alaposabb újítók még utánanéztek e mű forrásában, Molnár Albert magyar-latin szótárában is, s megnyugodtak, hogy a föveg ott is föveg. Úgy vehették, valóban ősi magyar szóra leltek…
Szenczi Molnár Albert (1574 – 1634) a humanizmus és a reformáció talán legjelentősebb magyar(!) alkotója. Nevében a ’Szenczi’ nem nemesi előnév, „csak” a születési helye (nyilván a ritkaságnak éppen nem számító Molnár-t megkülönböztetendő). A ’cz’ sem későbbi divat-cifrázása a Szenci-nek. A kortárs-hivatkozások többnyire így jegyzik (bár ő maga írta így is, úgy is). Szenczi zsoltárfordításai kimagaslanak a kor (magyar) irodalmából. Nevezetes latin-magyar szótára (Nürnberg, 1604) teremtette meg a tudomány és a műveltség magyar nyelvű szókincsének alapjait. Ez a mű nyitott utat a magyarnyelvű tudományosság előtt, hogy bekapcsolódhasson az európai műveltség áramlatába. Szótárát még ő maga bővítette, görög magyarázatokkal látta el, s még kétszer kiadta. Törzsanyagában mindannyiszor az addigra már polgárjogot nyert ’föveg’ szóval. Nem volt miért tovább visszakövetni a szó pályafutását. Pedig forrása Szenczi Molnárnak is volt, de addig nemigen jutottak el...
A világ első(?) igazán jelentős szógyűjteménye az Itáliában, 1502-ben Reggióban kinyomtatott Cornucopiae című regiszter volt. Ez a latin nyelv szavainak igen alapos glédáját adta közkézre. Szenczi Molnár erre, a magyarul önmagát árulkodóan Bőségszarunak mondó kötetre támaszkodott. Pontosabban e mű sokadik, bővített 1585-ös újranyomására. Az idők során egyre kelendőbb alkotást szövegének gondozói mind újabb nyelvű szómagyarázatokkal bővítették. Így ezen lyoni kiadás már tíz nyelven igyekezett visszaadni a latin kifejezések jelentését – köztük magyarul is!
És meg is érkeztünk a bevezetőben ígért szó-születés ünnepi helyéhez és pillanatához! Mert ebben a kiadványban áll először önállóan, itt üti fel a fejét (hogy stílszerűek legyünk) a ’föveg’! Csakhogy az akkori betűhasználat szerint nem a mostanra megszokott “f”-fel, hanem a ma leginkább az integrál jeleként ismert hosszú elnyúltan dőlt “s”-sel. Vagyis söveg (süveg) az a bizonyos föveg, ha négy századon át szolgaian tovább is másolták a félreolvasott alakot. Nyelvérzékünk tiltakozik is e szó ellen. Keresett, irodalmiaskodó szóalak, a beszélt nyelv nem nagyon használja.
Hogy mit rejtett még ez a Bőségszaru a számunkra, s hogy kinek köszönhetjük létrejöttét, hát magyarhoni szolgálatait – arról majd legközelebb…
(folytatjuk)
Képek:
Pápai Páriz Ferenc, a Magyar Hippokratész (Cserna K. rajza a vasárnapi Újság számára, eredeti metszet után)
Dictionarium Hungarico-Latinum, Pápai Páriz munkájának címlapja (poszthumusz, Bod Péter kiadása)
Dictionarium Latinoungaricum, Szenczi Molnár Albert szótára első kiadásának címlapja (Nürnberg, 1604)
Szenci Molnár Albert a hitújítás kora irodalmának legnagyobb alakja
