A közelmúltban hunyt el uralkodásának 71. évében II. Erzsébet, az Egyesült Királyság királynője, de nem ő volt az egyedüli nő az európai monarchiák élén. Tudakozó rovatunkban most a magyar királynők és a Szent Korona viszonyát elemezzük történelmünkben.
A címbéli kérdésre a válasz: igen is, meg nem is! Attól függ, ki mit ért koronázáson. Ha ugyanis annyit, hogy valakinek a fejére teszik azt, amivel koronázzák, akkor való igaz: a magyar Szent Korona privilégiuma tiltotta, hogy női fejre kerüljön. Márpedig nemzetünk történelme két koronás királynőt is említ - Máriát, Nagy Lajos lányát és Mária Teréziát. Hogyan lehetséges ez?
Viszont, ha úgy értjük: azt koronázták meg, akiről elismerték, hogy a koronát jogosan birtokolja, vagyis ünnepélyesen (jelképesen) átadták neki a koronát, akkor helyreáll a rend. A Petthö Gergely által nagy szorgalmatossággal egybe szerkesztett és Kassán 1753-ban kinyomtatott Rövid Magyar Krónika így foglalja ezt össze műve „A’ Magyar Sz. Koronának Privilegiomi” című V. Tóldalékában (annak is a második paragrafusa ötödik pontjában):
„V.-ször. Avval csak a’ Férfiakat, és azok fejét, nem az Aszszonyokat koronázzák, mert az Aszszony állotoknak a’ vállokra szokták tenni…”
A rend kedvéért ide kívánkozik, hogy ez a bizonyos 5. pont még folytatódik egy árulkodó félmondattal: „…jóllehet szokás ellen Mariát a’ fején koronázták.” Hisz milyen törvényerejű szokás az, ami mindjárt legelső felmerülésekor „nem úgy van”?!
De nézzük meg alaposabban. A gyakran egymásnak is ellentmondó hagyományok és legendák dzsungelében, mint a köz- és magánjog egészében, e kérdésben is Werbőczy István vágott rendet. Leszögezte, hogy minden felségjogot maga a Szent Korona birtokol. A nemesek és a király is (lévén a legelső nemesúr) ’neki’ tartoznak hűséggel. Ebből két tétel következett: a király önállósága nem teljes, a nemzet tagjai is részesek a hatalomban. A királynak nem saját jogán, hanem a korona jogán van hatalma. A koronázás tehát jóval több formaságnál: közjogi aktus. A koronázás által száll át a hatalom a koronáról a királyra! Az is faktum (legalább is eleinte az volt), hogy ezt az esztergomi érseknek kell véghez vinnie az általa celebrált szertartás keretében és hogy mindennek Székesfehérvárott kell megesnie.
A Szent Korona maga a megtestesült államiság, teljessé teszi a felszentelést. Beavató korona, nem „hétköznapi viselet”. Minden királynak több koronája van, országlása során, de „szabadidejében” sem ez ül a fején.
A királynők (királyok maguk is) és a királynék (királyok hitvesei) esete egy lépéssel bonyolultabb. Királynék koronázásakor előbb a veszprémi püspök a királyné fejére helyezi az ő saját koronáját, az úgynevezett királynéi házi koronát. Aztán következik az esztergomi érsek, aki a királyné vállához érinti a Szent Koronát. (Úgymond ezzel érzékelteti, hogy a király segítője és támasza az uralkodásban.) Királynők felszentelésekor a veszprémi püspök fellépése és a saját korona csak jelenlétével hitelesít, aktív szerepe nincsen.
Mária a harmadik Anjou uralkodóink sorában. 1371-ben született, királynővé az apja, Nagy Lajos halálát követő napon (napokban?) választották 1382. szeptember 11-én. Inkább névleges uralkodása (1382 – 1395) során eleinte anyja, Erzsébet anyakirályné, később férje, leendő utóda, Zsigmond gyakorolta a tényleges hatalmat.
(Tulajdonképpen kétszer lépett trónra. Miután a belviszályt elkerülendő, lemondott, 1385. szilveszterén a jelenlétében koronázták magyar királlyá II. (Durazzoi vagy Kis) Károlyt. Ám 55 nap múltán Mária híve, Forgách Balázs lekaszabolta (lásd: „Vágd fiam! Vágd Forgách!”) az új királyt. Némi bonyodalmat követően ismét Mária lesz a királynő. Másodjára azonban már elmarad a ceremónia...)
Mindenesetre a példátlan példára, Mária férfimód-való megkoronázására létezik egy egyszerűbb magyarázat is. Fiú örökös híján Nagy Lajos mindhárom lányának egy-egy országot szánt örökségül: Nápoly Katalin, Magyarország Mária, Lengyelország Hedvig jussa lett. (Amikor Katalin nyolcévesen váratlanul elhunyt, lett Kis Károly Nápoly ura, aki így kerülhetett később a magyar trónra.) A lengyelek és a nápolyiak meghajoltak a királyi akarat előtt. Azonban a magyar főurak nyakasságától tartva Lajos még külön is biztosítani igyekezett birodalma szívének sorsát: törvénybe foglalta, hogy a királylány férfi!
Így aztán az, hogy a kőbe vésett, megváltoztathatatlan szokásjog, mely történelmünk során kétszer került alkalmazásra, mindjárt először kivétellel lépett hatályba – akár rendjén valónak is tekinthető. Ha már fejre, a korona mégiscsak egy (majdnem 12 éves) növendék férfi fejére került…
Képek
Fent: A Szent Korona „hivatalos portréja”
Anjou Mária képe Thuróczy János krónikájában, a Chronica Hungarorumban (1488)
Gersei Pethő Gergely (1570? – 1629, nevét írta Petthö, Pewtthő alakban is) krónikaíró, Horvátország országos kapitánya, a Varasd vármegyei Béla vára ura (ma a horvátországi Novi Marof külterülete)
Petthő Gergely Cronicája első kiadásának címlapja (Kassa, 1753)
A „királynőkkel megbeszélésre vonuló királyt Forgách Balázs, az étekfogók mestere bicellusával (hosszú, kétélű tőrével) oly erővel sújtotta fejen, hogy koponyáját teljesen keresztülvágta egészen le a bal szeméig, amit emiatt el is vesztett.” Ez február hetedikén történt. A Visegrádra hurcolt és elzárt sebesült II. Károly 24-én halt meg sebeitől (vagy megmérgezték, netán megfojtották).
Külön szépsége a történetnek, hogy mivel a pápa Durazzói Károlyt kevéssel korábban kiközösítette, a korabeli legkeresztényibb jog szerint bárki elvehette az életét. (korabeli ábrázolás)
