Mit tud az, aki érti a csíziót?

Aki azt gondolta, hogy ezt egyszerűnek tűnő kifejezést pár sorban meg tudjuk magyarázni, az téved. Nem várt izgalmak következnek.

Ma leginkább arra mondjuk: érti a csíziót, aki fogalmazzunk úgy, tud élni! És valljuk meg, az irigyelt kevesek ők. Ám nyolcszáz éve, a középkorban még mindenkinek tudnia kellett a csíziót. A XIII. századig a gyerekek a memoriterként, versformában az iskolában tanulták. Aztán a nyomtatás örökkévalóságnak szánt első remekei közt is már ott szerepelt a Csízió (1471). Századnyi késedelemmel magyarul is közreadták Heltai Gáspár (1490 – 1574 kolozsvári lelkész fordításában és hagyatékából (1575-ben állítólag, de 1591-ben bizonyosan). Ez lett a 20. század elejéig (a Bibliával vetélkedve) a legtöbbet kiadott, olvasott magyar könyv!

Heltai Gáspár, a magyarnyelvű szépirodalom megterem

Az igencsak elhíresült Landerer nyomda első „bestsellere” is egy Csízió volt a 19. század elején. Az utolsó(?), százszor bővített, átszerkesztett „eredeti” kiadását Budapesten, Ifjabb Bagó Márton vízivárosi nyomdájában, 1909-ben datálták. Persze azóta is készült belőle számtalan, gyűjtőknek, ínyenceknek szánt facsimile, másolat, szemelvény-gyűjtemény. S a ’csízió’ szó is elszabadult: a piaci kereslet áldozata lett, hogy mindenféle válogatás, antológia csalogató címe lehessen. Na de mi is a csízió? Nem az egyenes választ kerülgette az előző kitérő. Csak nem olyan egyszerű ez. Meglátják, még a magyarázat is magyarázatra szorul…

A Csízió egy 24-soros, időmértékes vers. Az év ünnep- és vasárnapjait, a nevezetesebb szentek emléknapjait (a névnapokat!) sorolja és rögzíti hexameteres formában, havonként két sorban. (Több fordítás-változata párvers, vagyis disztichon: tizenkétszer két sor, hónaponként egy hexameter, s a követő pentameter. Magyar nyelven pedig az ütemezése többnyire páros rímű nyolcas.) Minden hónap két sora annyi szótagból áll, ahány napos a hónap. Ezt a szájhagyomány útján (is) terjedő „kalendáriumot” ujjaikon számlálgatva mondogatták addig, amíg mindenki be nem biflázta. (Megjegyzendő, hogy a szótagszám és a versmérték kényszerének engedve a legtöbb szó és név szótagra, olykor puszta betűre rövidül az elhangzó szövegben. Vagyis a Csízió fülbemászóan ütemes, de többnyire egyáltalán nem értelmes.)

Egyszóval, a Csíziónak nevezett memoriter eredetileg és valójában – naptár. Öröknaptár. Névadója pedig a mondóka első hónapra eső első sorának első szava, a „Cisio”. A kora középkorban, amikor a Csízió elsajátításának praktikus hagyománya kialakult, mifelénk a lelkek térítésének, művelésének és gondozásának munkáját javarészt olasz papok látták el. Ők, ezt az általuk előszavalt szót, persze olaszosan ejtették. Csíziót mondtak a klasszikus latin ’ciszió’ helyett. Így, olaszon át honosítva született meg a magyar csízió - amit, ha értett valaki, akkor tisztában volt a naptárral.

No de miért lesz ez a cisio (leginkább közös zenélést, de sok más mellett vágást is jelent) a mondóka januárt idéző első-, s az egész Csízió vezér-szava? (Persze ez is rövidülés-rövidítés: „cisiojanus” a mondóka teljes első (mozaik)szava – ami mellesleg több helyütt Európában ma azt jelenti: öröknaptár. Ez az öt szótag jelöli tehát január első öt napját.) Nos, amikor már államvallás lett Rómában a kereszténység, és az időszámítás Krisztus születésével vette kezdetét, az év első napja mégsem a születése, hanem a körülmetélése napja lett! (Talán, mert akkor vált a közösség befogadott tagjává.) Újév napja, január elseje pedig Circumcisio Christi (e latin fogalom-megnevezésnek a rövidült alakja a cisió), Jézus körülmetélésének ünnepe volt. Születnie persze hét nappal korábban kellett, már csak azért is, hogy ezt a műveletet a hagyomány szerint hajthassák végre rajta. Az az apróság talán már fel sem tűnik, hogy ha ezek szerint Jézus december 25-én jött el közénk, miért ünnepeljük születését 24-én? Ennek oka is a hagyományban, pontosabban az ünnep fogalmának a vallás hagyománya szerinti értelmezésében rejlik: minden ünnep a megelőző nap estéjén a nap leszálltával, a csillagok kigyúlásával veszi kezdetét. Ezt őrzi számunkra az egyházi latin „vigília” szava (az ünnep előestéje, virrasztás, őrzés).

A Csízió lényegében szükség szülte zseniális ötlet. Az új korszellem, Róma, a pápa hegemóniája megkövetelte a világ- és időrend általános ismeretét. Ezt a nyomtatás előtt, az írás-olvasás ismeretének híján, más fórum nem lévén csak a templomokban, csak a papok és csak szájhagyomány útján terjeszthették. Erre a célra írták (tákolták-szerkesztették) a Csíziót, 1200 táján, (új)latinul. Mondhatni, ez volt az első „globalizáció”. A nyomtatás számára, harminc esztendő munkájával, tapasztalatával, számos természettani és csillagászati jegyzetekkel és ábrákkal, a tudós porosz csillagász Müller, kit Regiomontanus-ként ismer a világ, tette elérhetővé, 1471-ben. (A magyar változaton évszázadokon át Királyhegyi Müller Jánosként szerepelt a neve. Mostanában írhatnánk Kalinyingrádit is, de minden hiába, csak Königsberggé az elsőség érdeme!) A középkor talán legjelentősebb polihisztora mindössze negyven évet élt Königsbergben (1436 – 1476) és minden bizonnyal főműve a Csízió! Heltai első nyomtatott magyar Csíziója előttről már a 16. századi Peer-kódex is őriz magyarosított változatot. Aztán egyre többhelyen, egyre olcsóbban évről évre sorjáztak a Csíziók. Hamar ponyva lett, igazi népkönyv! Hogy mindenkit felvilágosíthasson (a 1904-es Bagó-kiadás szavaival) „a csillagok, üstökösök és égi jelek külön féle természetéről, az emberi nem négyféle véralkatáról, természetéről és tulajdonságáról és arról, hogy mindenik hónapban micsoda rendet tartson az ember ételben, italban, alvásban, fürdésben, tisztulásban és érvágásban.”

De akkor már közelített a nagy háború, meg mindenféle zavaros dolgok. S azok már nem a Csízió, inkább a Tolnai Világlapja és a Kincses Kalendárium oldalaira kívánkoztak.

Képek