Aki még nem tudja: augusztus 14-e a Navahó Kódbeszélők Nemzeti Napja az Egyesült Államokban. Elmeséljük, miért is.
Hogy megfejthetetlen-e, azt ki tudhatná, de megfejtetlen mindenesetre akadt. A kémkedés, a diplomácia, a háborúk történetében huzamos használat próbáját kiállt rejtjelkulcsok közt van egy, melyet sohasem törtek fel. Egy amerikai mérnök, Philip Johnston (1892 – 1978) „találmánya” volt. Azaz, fel sem kellett találnia, hiszen megvolt már, csak ki kellett próbálni, hogy működik-e.
Philip Johnston 1942-ben, ötven évesen
Johnston az egyik utolsó „igazi” misszionárius gyermekeként került a navahó-indiánok földjére. Apja a teljesen elzárkózó kis nép érdekeit és jogait igyekezett biztosítani – meglepően sikeresen. Míg más törzsek szüntelen hátrálásban folyamatosan vesztettek állat- és terület-vagyonukból, a navahók rezervátuma ősi földjükön maradt és megőrizte kétharmad Magyarországnyi kiterjedését. (Némileg még bővült is a múltszázad elején, négy USA tagállam közös határán, túlnyomórészt Arizonában.). Philip indiánok közt felnőve anyanyelvének mondhatta a navahó nyelvet. Élete meghatározó kalandja innen indult. Mikor édesapja megszervezte a navahó vezetők és Theodore Roosevelt elnök washingtoni találkozóját, kiderült, hogy kilenc éves fia, Philip az egyetlen(!), aki az angol mellett a navahót is kifogástalanul beszéli. Ő is lett a tolmács a navahó népjogokat máig biztosító elnöki dekrétumot kidolgozó tanácskozáson!
Philip Johnston aztán előbb tudományos fokozatot, majd építőmérnöki diplomát szerzett, Los Angelesben élt és dolgozott, de a navahó néppel is megmaradt a kapcsolata. Amikor a II. világháború Amerika számára is kitört, már tartalékos volt: az első világégés Európából kitüntetéssel megtért hőse. Látva a Csendes-óceáni hadszíntéren felmerülő megoldhatatlannak látszó nehézségeket, nyomban jelentkezett a térség szervezésén és vezénylésén dolgozó Clayton B. Vogel tábornoknál. A felbecsülhetetlen jelentőségű feladattá előlépett hírközlés, illetve annak titkossága biztosítására tett javaslatot!
Azt tanácsolta: a mind bonyolultabb és hosszadalmasabb, külön tudományos (felső)szakképzettséget igénylő kódolás és dekódolás helyett egyszerűen alkalmazzanak navahó híradósokat. A szinte teljesen ismeretlen nyelv iránt, ahogy a legelhagyatottabb és legszegényebb indiánok után, gyakorlatilag nem érdeklődött senki. Az egymással anyanyelvükön társalgó rézbőrűek másodpercek alatt továbbíthattak többórányi rejtjelezést igénylő üzeneteket.
Johnston úgy vélte, a navahó nyelvet két tulajdonsága különösen alkalmassá teszi javasolt szerepe vállalására. Egyrészt a navahók nem rendelkeztek semmiféle írásbeliséggel. (A kódbeszélők munka közbeni jegyzetei lettek a nyelvük „első írásos emlékei”!) Nem állt semmiféle szöveg az összehasonlítás, az elemzés, a statisztikai vagy bármilyen vizsgálat rendelkezésére. Nem volt miből tanulni. Másrészt a navahó nyelv egyetlen más törzsi nyelvvel sem mutat semmiféle rokonságot. Tejesen izolált törzsként élő beszélői akkoriban közel 150.000-en voltak, közülük az angolt csak a legfiatalabb generáció ismerte. Hitelt érdemlő kutatások és becslések szerint 1942-ben a navahó nyelvet az egész világon kevesebb mint 30 nem navahó beszélte! (Természetesen beleértve Johnstont…)
A tábornoknak megtetszett az ötlet, a kezdeti próba-eredmények pedig teljesen levették a lábáról. Minden tekintélyét és kapcsolatát latba vetve kijárta, hogy a „navahó kód” vagy ahogy később hívták: a „kódbeszélők” alkalmazása általános titkos program legyen – a toborzással, szervezéssel megbízott Johnston irányítása alatt.
A kódbeszélők első szakasza (a 29 navahó önkéntes között az első sorban a puskanélküliek a kiképzők, középen Johnston)
Hogy mi várt a szokatlan harcmező önjelölt harcosaira? Azt érzékeltetni elegendő egyetlen adat: míg az I. világháború teljes kódolt üzenetanyagát kevesebb, mint kétmillió szóra becsüli a hadtörténet, addig a II. világháború egyetlen mozgalmasabb napján keletkezett ennyi sifrírozott titkos üzenet! Hála a hírközlés forradalmának és a megnyúlt, bürokratizált parancsnoklási rendszernek. A háború csúcspontján egy átlagos magasabb-egység több mint 2000 rejtjelezendő, majd dekódolandó parancsot-üzenetet-hadititkot termelt… Azonban mielőtt a navahók munkához láttak volna, össze kellett fésülni a végtelen préri és a kötelmekkel teli harcmező fogalmait. A szabad indián élet és a parancsuralmi katonalét fogalmait. Hála az önzetlen és áldozatkész önkéntesek hozzáállásának ez is bámulatosan gyorsan sikerült.
Mindenekelőtt ábécét kellett írniuk, hogy betűzhessenek idegen neveket-szavakat, matematikai képleteket akár. Az „A” belasana (alma, angolul apple), a „Z” beshdoshklesh (cink, angolul zinc) lett (hogy meglegyen az ától-zéig).
Aztán a nyelvükön ismeretlen fogalmakat költői erővel rögtönzött szavakkal pótolták. Egy felderítő-vadászrepülőt például egyszerűen bagolynak neveztek, vagy vashalnak egy tengeralattjárót. A hadviselés, a napi harci gyakorlat közel négyszáz újszerepű szó megalkotását és betanulását követelte meg minden kódbeszélőtől.
A japán elhárítás három év alatt sem jutott semmire a navahó kóddal. Az egyik legnagyobb amerikai diadal után a vezénylő tengernagy így fakadt ki: A navahók nélkül sohasem foglaltuk volna el Iwo Jimát! Az önkéntesekből alakult első szakasz 1942. májusában tett esküt, 29-en voltak. A háború végéig 425 navahó Code Talker, kódbeszélő teljesített egyetlen fegyelmi ügy nélkül, mindvégig kifogástalan szolgálatot.
Peter MacDonald (1928 - ), 15 évesen a legfiatalabb kódbeszélő, később a Navahó Nemzet 12. elnöke. Hashkasilt Begay volt a születési neve, s mivel nem létezett navahó anyakönyvezés, életkora nem volt megállapítható. Így állhatott az önkéntesek közé
Szerepük 1968-ig a legszigorúbb hadititok volt. Még aztán is 1982-ig kellett várniuk, míg Reagan elnök köszönetet mondott a navahóknak erejüket meghaladó hozzájárulásukért a világháborús győzelemhez! Az Egyesült Államok kormánya akkor augusztus 14-ét a Navahó Kódbeszélők Nemzeti Napjává nyilvánította! Ezután kaphattak csak elismerést – a még élők…
A Navahó Nemzet (Naabeehó Bináhásdzo) zászlaja
A Navahó Nemzet címere
