Általában a főnöké a dicsőség, de van amikor egy beosztottnak is jár(na) elismerés.
Ne ijedjenek meg, nem a terméketlen és sehova sem vezető vitába szeretnénk beszállni: a vikingek, köztük netán még egy magyar is, a punok, vagy már az egyiptomiak? (A viking-magyar, aki természetesen lófőszékely, nyilván egy ritka szabad hétvégéjén ejtette szerét a földrészmeglelésnek, mielőtt Japánba vitte volna a rovásírást, jószolgálatilag, hogy végre ott is fejlődésnek indulhasson az emberiség kultúrája – ami persze csak hódolat Karinthy szelleme előtt.) Maradjunk annyiban: a modern Európa számára Kolumbusz expedíciója bizonyította a vágyott földrész létét, tárt fel egy Újvilágban rejlő lehetőségeket. (Illetőleg eleinte azt sem, a közhit szerint, amiben maga a felfedező is osztozott, csak egy másik út lehetőségét Indiába.
Mindenekelőtt Kolumbusz elfogadtatta a spanyol királyi párral – Kasztíliai Izabella királynővel és férjével Aragóniai Ferdinánddal – nagyratörő útitervét. Nézete szerint nyugatra jóval rövidebb úton és veszélytelenebbül fogja elérni Kínát, Japánt, végül Indiát! Hosszas alkudozás következett, amit 1492 április 17-én szerződéskötéssel(!) zártak: Kolumbusz Kristóf (Cristoforo Colombo, Cristobal Colón 1451 – 1506) admirális és alkirály lett! (A hangzatos eredmény csak, mint az uralkodói jóindulat jele ért többet a pergamennél, amire írták. Alkirálya lett azoknak a tartományoknak, melyeket felfedez és engedelmességre hajt/!/, admirálisa lett azon hajók flottájának, melyek tulajdonosait, kapitányait rá tudja beszélni/!/, hogy vele tartsanak.) És 1492 augusztus 3-án hajnalra készen állt a hajóhad, fedélzetén a leendő első alkirályi alattvalókkal. Kilencvenen voltak összesen – az admirálissal együtt –, három hajón, abból kettő inkább csak hajócska, délnyugat-Spanyolországban, Huelva előtt sajkások vontatták le őket a homokpadokról, aztán nekivágtak…
Szóval akkor: ki a kilencvenből? Ki látta meg elsőként az Újvilágot? Lényeges kérdés, mert az említett szerződésben a spanyol királyi pár 10.000 maravédi évjáradékot ajánlott a jószemű felfedezőnek. (Fontos részlet, mivel mi sem könnyebb, mint ködben, sötétben, viharban, ismeretlen vizeken észrevétlenül elhajózni a ki tudja hol lapuló ígéret földje mellett.) A jutalmat maga Kolumbusz egy selyemujjassal tetézte. Aztán a hajózás hetvenegyedik napján, 1492. október 12-én éjfél után kettőkor, ágyúlövés riasztotta álmából, s már csak azt látta, hogy a Pintára felhúzták a föld megpillantását jelző lobogót. Az árbóckosárban pedig Juan Roidrígez Bermejó, az ügyeletes szolgálattevő kiáltozik: „Tierra, tierra!”
Kérdésünkre a válasz ilyen egyszerű – lehetne! Ám az ügy máig nem teljességgel és megnyugtatóan tisztázott. Kolumbusz ugyanis az évjáradékot magának tartotta fenn, azt állítva, hogy előző este ő már látta, látni vélte a föld fényeit! A lázadás küszöbéig feszített hangulatban azonban nem mert kockáztatni. Érdekfeszítő naplójában is így rögzíti az esetet. És az óvatosságra jó oka volt: a lassan a tervezett kétszeresére nyúló hajóúton, az egyre türelmetlenebb várakozásban elviselhetetlen és kiszámíthatatlan indulatok uralták a fedélzetet. Tudjuk, hogy tehetetlenségében a szentírásnak számító hajónaplót is két példányban vezette. A királynénak szánt „igazit” személyes iratai közt, rejtve, míg az asztalán fekvőt, amibe alvezérei is bepillanthattak, mind jobban kozmetikázva. A megtett hajóutat kisebbítette minden elképzelhető trükkel, hogy úgy tűnhessen, az eredetileg becsült távból még jócskán lehet hátra való. Úgyhogy az admirális jó valószínűséggel igazat állít. Ami persze aligha csillapította a magát tényleges felfedezőnek tartó fiatalember csalódását és keserűségét. (Bermejó felfedezését is akadnak, akik vitatják: számításaik szerint a jelzett időpontban a Pinta 200 kilométerre lehetett a szigettől, amit egyszerűen nem láthatott.) Mindenesetre Kolumbusz nagy megkönnyebbüléséről árulkodik, hogy mihelyst partra lépett rajta, nyomban el is nevezte a szigetet San Salvadornak. Úgymond „tiszteletadás és köszönet gyanánt azért, mert az Úr megmentette az életét”. (A mai Bahamák kis szigetét 1925 óta hivatalosan is így hívják!)
Juan Rodríguez Bermejó (1469 – 1526) az andalúziai Lepe városkában született a Triana nemzetség nemes családba, a helyi fazekas fiaként. (Amikor apját élve elégették, mert zsidókkal üzletelt, átmenetileg Rodrigo Pérez de Acevedo nevet is használta. Az inkvizíció irataiban pedig Rodrigo de Triana-ként tartják számon! Alighanem a Szent Inkvizíció tekintélye okán leginkább az utóbbi névalakja használatos.) Amikor a Pinta árbockosarából a vágyott partot megpillantotta 23 éves volt és hétpróbás tengeri martalóc. Az első hazatérők közt került újra Ibériába. Az életjáradéktól méltatlanul megfosztva (és feltehetően selyemujjas nélkül) megtagadta Krisztust és Marokkóban a kalózok közé állt, hogy harcolhasson a spanyolok ellen. Ettől függetlenül, ha megfizették, részt vett még hivatalos királyi expedíciókban. 1525-ben a Fűszer-szigetek, Maluku meghódítására induló csapatban is ott találjuk. Egy évre rá hal meg a mai Indonézia területén, a zsákmányszerzés folyamatos harcai során.
Ennyit a tényekről. Viszont az ujjas sorsáról nem tudni semmi bizonyosat…
Képek:
A nemesi De Triana családból való Rodrigez de Bermejó domborműve az eredetileg banknak épült, liverpooli Hargreaves palota homlokzatán, Amerika felfedezésének nevezetes szereplői (Kolumbusz, I. Izabella, Cortez, Vespucci, Anacaona kubai királynő és Pizarro) társaságában
Rodrigo de Triana köztéri szobra Sevillában a nevét viselő városnegyedben
Triana emlékműve az amerikai New Havenben, a Kolumbusz Kristóf Akadémia főbejáratánál
Az első föld, amit újkori európai ember megpillantott! A Kolumbusz első útja alkalmából a Pinta fedélzetéről, Rodrigez de Triana által észlelt, az őslakosok által Guanahani („Kis felső vizek földje”) szigetnek nevezett terület egyik első ábrázolása Alain Manesson Malet térképén (1685)
Sokak szerint az egyetlen hiteles Kolumbusz-portré, Ridolfo del Ghirlandaio műve (Ritratto di Christoforo Colombo – 1520)
Az „Admirális” mindennel dacoló legendás „flottája”: (balról jobbra) Santa Maria, karakk: 25 méter hosszú, vízkiszorítása 80 tonna, legénysége 40 fő, tulajdonosa és kapitánya Juan de la Cosa - Nina, karavella: 15 méter hosszú, vízkiszorítása 50 tonna, legénysége 24 fő, tulajdonos és kapitány Juan Niño - Pinta, karavella: 17 méter hosszú, 60 tonnás, legénysége 26 ember, kapitánya Martín Alonso Pinzón
Kolumbusz Kristóf első útja (1492 augusztus 3 – 1493 március 15)
