A Karinthy Frigyestől származó nem akármilyen titulust Papp Jancsi egyéni viccmesélési stílusnak köszönhette. Népszerűsége a 30-as évekig töretlen volt.
Egy korszakon át Zerkovitz is neki írja (mai szóval:) slágereit. Az is előfordul, hogy ő kezdeményez. Még országjáró, századfordulós napjaiból fűzte ismeretség, csodálat inspirálta barátság Gárdonyihoz, majd az írón keresztül Dankó Pistához. Előbbi írt neki, utóbbi, a „Nótakirály”, a „Cigány Petőfi”, (ahogy Gárdonyi nevezte) szívesen kísérte – néhány hármas fellépésük is akadt… Mára feledésbe merült, hogy az egész életén át színpadra vágyó Gárdonyi több hangszeren játszott, magas szinten foglalkozott zeneelmélettel, s zeneszerzést is tanult. Talán nem meglepő, hogy a magyar nóta és a cigányzene állt hozzá a legközelebb (természetesen az egyházi zenén és a klasszikusokon túl)! Gárdonyi halála után a megrendült Papp Jancsi kötelességének érezte barátja elfeledve kallódó magyarnótáit, dalszövegeit vidéki fellépő-helyek iratárat pótló (ruhás)szekrényeiből, haknitársak emlékezetéből egybegyűjteni és (saját pénzén!) kiadni! Ezek közül Göre bíró és Kátsa cigány ’közös szerzeményei’ (Gárdonyi álnéven publikált népies sorozatának, Göre Gábor gyakran dramatizált kalandjainak betétei) a maguk idejében elképesztően népszerűek voltak!
Papp Jancsi nem politizált soha. Sosem pártkötődés, elkötelezettségből fakadó kötelező feladat szólítja a színre. A rivalda, a közönség közelsége és reakciói, a mindennapokba való belefolyás, a jelenlét, sőt, egy kicsit, mondhatjuk, a részvétel. Elénekel ő mindent: nemzeti lelkesedést, királyidillt amikor az utca lelkesen fogadja a háborút. Túlélést, ügyeskedést, feltámadó honvágyat, amikor az már a napi rutin része. Békevágyat aztán, toborzót a Vörös Hadseregbe, végül malackodást, egyenesen trágár feltárulkozást ’minden után’, a csömör idején. A nép hangja Papp Jancsi. Bámulatos ráérzéssel előénekli azt, ami holnap az utca hangja lesz! (Az intim-obszcén papjancsi megér egy külön történetet - annak nem halványuló népszerűsége mindmáig érvényes társadalomlélektani tanulságokat tartogat…)
Aztán a húszasévek vége, a nagy válság után mintha megfeledkeznének róla, lassan kifogy a lehetőségekből. Évtizednyi kallódás után, nélkülözve és nincstelenül halt meg egy közkórház túlteli kórtermében, 1944 január 12-én. De ez már egy másik szomorújáték, ami aligha volt az ő drámaformája. Maradjunk is ezúttal inkább a vicceknél!
Ami Papp Jancsi halhatatlansága: poéngyilkosi mivoltának hitelesítése és közhírré tétele – ha kimondjuk, már nincsen benne semmi meglepő –, azt Karinthy Frigyesnek köszönheti! A Színházi Élet 1920-as utolsó, karácsony-újévi számában a „Mester” (a szerkesztőségben Karinthyt az elismerés- és gúnyolódás elegyeként ez a cím illette meg) útjára indított egy új rovatot, aminek a ’Poénlövölde’ felcímet adta. A rovatpremiert így vezette be: „Nagyrabecsült Olvasóinknak ezennel új játékot nyitunk: a poénlövöldét, melynek ünnepélyes felavatását Papp Jancsi díszelnökünknek, a főpoéngyilkosnak jelenlétében… tartja meg a szerkesztőség. Megelégszünk vele, hogy néhány szép példát közöljünk, nagyrész mesterünknek, Papp Jancsinak százakra rúgó gyűjteményéből. Első példa. Eleven vicc: – Hallotta? Hindenburg katonáinak (ne feledjék a rovatalapítás dátuma 1920: még el sem nyugodtak a forradalmak, a Nagy Háború hullámai) ötszázezer pár virslit küldött a hentesek szövetsége, és mind az ötszázezret vízbe kellett dobni. – Miért? – Hogy megfőjenek. Ugyanez lelőve: - Hallotta? Hindenburgnak ötszázezer virslit küldtek, és képzelje, mind az ötszázezret forró vízbe kellett dobni.”
Hát kérem, valahogy így kacsint össze a fejünk felett a történelem és az örökkévalóság!
Képek:
Egy ritka kép: kivételesen Papp János, a húszas évek elején
Karinthy Poénlövöldéje a Színházi Életben varázsütésre az egyik legnépszerűbb rovat lett. A lapot kézbe véve sokan először odalapoztak. Olyan is akadt, aki miatta vett egy-egy példányt. A folyton honor-szűkében szenvedő Mester nem is késlekedett ellopni önmagától. A Borsszem Jankó mellett 1920 és 1939 között a legnépszerűbb vicclap a monarchia-beli ’Üstökös’ utóda, az ugyancsak Nagy Imre szerkesztette ’Az Ojság’ volt. Ott „Hogy mondaná el Papp Jancsi?” lett az állandó rovat felcíme
Papp Jancsi – egy operaszerep kedvéért bajuszosan
Papp Jancsi, mint a nagyvárosi romantika új hullámának tengerentúli találmány: (ahogy akkoriban írták) gangster egy kabaret jelenetben
Karinthy Frigyes (1887 – 1938), a Mester. Közönségesen a Tagbavágyer – ahogy önmagát olykor nevezte
Gárdonyi Géza (1863 – 1922), aki, ha kedve tartotta Göre Gábor is volt…
Dankó Pista (1858 – 1913), a Cigány Petőfi, a Nótakirály
