A messzi múltban még megtörténhetett, hogy egy-egy sajtóetikai vétség súlyos következményekkel járt. Történet arról, amikor Kutlorásáv Notusav kétszer is a címlapsztoriként jelent meg Szegeden.
Görögül palindromosz az, aki visszafut, hátrafelé halad. Innen az elnevezés: a palindrom olyan vers(sor), mondat, szó, vagy akár szám, amely visszafelé olvasva is ugyanúgy hangzik (szabadabban értelmezve: visszafelé is értelmes). A szójátékokat a legtöbben gyerekes dolognak tartják. Legfeljebb unalmukban fanyalodnak rá, vagy más kedvéért udvariasságból. Pedig tagadhatatlan, hogy mint minden játék, a szavakkal való is komoly és nemes dolog. Leleményt igénylő, tudást gyarapító és felkészítő gyakorlásnak sem utolsó. Ráadásul olykor váratlan gyakorlati haszonnal is járhat.
Tanulságos esettel szolgál erre a kiegyezés utáni, egyre pezsgőbb magyar közéletet. A konkurencia már a kettővel ezelőtti századfordulón is kíméletlen harcot jelentett – különösen a médiumok között (bár még nem így nevezték a nyilvánosság orgánumait, a sajtót). Más kérdés, hogy akkoriban még a „kíméletlen” is mást jelentett: valami derűs, évődő békebeli birkózást. Legalábbis felőlünk nézve. Nos, kis vidéki városokban ez fokozottan így kellett legyen, hisz az újdondászoknak a nyilvánosság ugyanazon kis parcelláján kellett valahogy osztozniuk. Szegeden ekkoriban – a Millennium idején – több napilap élte egymás rovására, akarjuk mondani egymás mellett hétköznapjait. Köztük két domináns: egy igazi, hajnali kiadású, mely komoly szellemi, anyagi ráfordítással és helyismerettel szerezte nehéz munkával és drágán híreit. S egy később megjelenő, délutáni, mely lényegesen olcsóbban, leginkább a konkurenciából élt. Csakhogy ezt bizonyítani szinte lehetetlen volt. Az ő nevezetes esetüket ketten is örökbecsűvé mentették a magyar irodalom számára: Móra Ferenc tárcanovellát, Walter János játékos anekdotát szentelt az esetnek.
A nevezzük „Másik”-nak lap legfontosabb munkatársa az az álmatlan kolléga volt, aki még hajnal hasadta előtt útba ejtette a vasútállomást, s az Egyik lap vidékre induló postapéldányaiból baksis fejében szerzett egyet. Ezután az egész reggel a szerkesztőség rendelkezésére állt, hogy értesülési hiányait pótolja, s akár rá is licitáljon némely hírekre, s másokat meg is válaszoljon vagy cáfoljon kedve szerint. A szó szerint különtudósító működését hasztalan panaszolta fel az Egyik gárdája, csak nehezen cáfolható viszont-vádak garmadáját provokálta önmagára. Ezért végül radikális megoldás mellett döntöttek. Arasznyi címmel a címlapon adták hírül a szenzációt: Kutlorásáv Notusav japán külügyi megbízott az egész Alföldet, de leginkább Szegedet felvirágoztatandó a városban járt.
A Másik lap, miután e jelentős eseményről (a szokásos módon az állomáson megváltva) tudomást szerzett, szerkesztőségi interjúval kontrázta meg a jól értesültség játszmáját, s az ő hasábjaikon a keleti főember benyomásairól is beszámolt.
Másnap aztán beütött az igazság. A sértett fél végre ország-világ előtt nyilvánvalóvá tehette riválisa mesterkedéseit. Hiszen maguk adták írásba: tessék csak visszafelé olvasni a címlapsztorijukból kivirító, árulkodó nevet!
Ennyi volna a történtek irodalmi változata. A valóság egy kicsit talán színtelenebb: nehéz is Móra fantáziájával, mesélőkedvével versenyezni - s erőszakosabb: lelketlenebb, megszerkesztettebb a lépre csalás. Móra elnéző, ő bölcs humorral tanít, a való ellenben beugrat és pellengérre állít.
Szeged kiterjedt vonzáskörzetének százezres nagyvárosi magja az ezredéves ünnepségek idejére öltött testet. Ekkora népesség már meghaladja a „kritikus tömeget”: önálló politikai-, kulturális- és közéletet él. Ennek a Szögedi-létnek a szolgálatában akkoriban négy „igazi” napilap állt. A mértékadó kétségkívül évtizedekig az 1872-ben alapított Szegedi Napló volt. Több kevesebb sikerrel ellenzéki és független tudott maradni, vasárnapi példányszáma meghaladta a vidéki sajtóban álomhatárnak mondható 2000 (kétezer!) példányt. Politikai és irodalmi hangja tekintélyt élvezett és véleményformálónak számított. Az országosan ismert nevű Engel Lajos szerkesztette.
A Naplóval lépést tartani a Szeged és Vidéke igyekezett a legeredményesebben, különösen a történtek ellenére és utána, „megreformálását” követően, hála a tekintélyes ügyvédnek, Balassa Árminnak, aki életét és vérét (no és vagyonát) a lapnak szentelte.
A harmadik, a Szegedi Friss Újság hiába múlta felül példányszámban két hagyományos napilaptársát, nem tudott kitörni a krajcáros néplap lenézett besorolásából. Tegyük hozzá: populista igénytelenségével erre rá is szolgált.
Végül mindenütt ott volt még a Szegedi Híradó, 1859-ben kormánypárti, konzervatív lapként indult, a századfordulóra napról holnapra élő „klasszikus” ollóval írt újság lett. Amit a pletykák és a szörnyülködés kedvéért sokan kézbe vettek, ám nem sok vizet zavart.
A Szegedi Napló nyomdájában este-éjszaka készült a holnapi lap, míg a másik három - reggel megjelenő orgánum lévén – ráért a korahajnali slusszra a lapcsinálásban. Jutott is idejük „különtudósítót” küldeni a vasútállomásra, hogy „tőpéldányt” szerezzenek a Napló vidékre postázott számaiból.
Így állt össze az alaphelyzet: A Napló, az ármányra fanyalodó főszereplő, és a megleckéztetendő imposztorok: a Vidéke és a Híradó. (A Friss Újság nemigen volt érintett a csalafintaságban…)
A tudósítókat szerződtető, külsős kéziratokat vásárló Napló hamar megelégelte, hogy vetélytársai hírforrása, szenzáció-beszerzője legyen. Engelnél 1902. novemberére telt be a pohár. Válságértekezletre hívta szerkesztősége munkatársait. (Az évek során a Napló elképesztő munkatárs-gárdát mondhatott magáénak Gárdonyitól, Mórán át Juhászig…!) Ott pattant ki Tömörkény István fejéből a gondosan szerkesztett álhír ötlete, amit a szerkesztő a lap preparálásának tervével toldott meg. A nyomban kirobbant ötletelés eredményét az ötletgazda, Tömörkény fogalmazta lapzárta utáni kiemelt kishírré:
„Egy cseh lap szenzációja
BÉCS, nov. 21. A Kutlorásáv Notusav ifjú-cseh újság szenzációs leleplezéseket közöl mai hírei között. Egész tömeg megvesztegetési vádat emel különféle pártállású személyek ellen, mi fölött nagy az izgalom. Az ügynek előreláthatólag a Reichsrathban folytatása lesz s nagy botrányok kitörésétől tartanak.”
Szombat este volt, november 21. és éppen a vasárnapi szám készült. Engel pedig a Naplóból először egy ötpéldányos mutációt nyomatott, az álhírrel a címoldal élén. Egy gondosan kitanított kolléga ezzel a lapcsomóval készült – látszólag – felszállni a postavonatra. S csak miután a rá várakozó konkurencia már beszerezte tőle a nekik készített csalétekpéldányokat és elsietett saját újságot csinálni, ejtette szerét az igazi, vasárnapi Napló-számok vasútra tételének.
A többi pedig már ment a maga útján: országos blamázs, kínos botrány, örök harag – míg Móra (és a feledés) szelíd anekdotává nem oldotta a történteket…
Képek
Móra Ferenc (1879 – 1934)
Tömörkény István (1866 – 1817)
Engel Lajos (1860 – 1912)
Balassa Ármin (1861 – 1924)
Szeged napilapjai a múltszázad elején
Ha valakit részleteiben is érdekel az eset, a szegedi napilapok 20. század eleji hírversenyének alapos összefoglalását találja Lengyel András tanulmányában (Magyar Könyvszemle, 2001)
