Az idő és az ember szokásai mindent kikezdenek. A szavak jelentését is. Az árnyalatnyi jelentésváltozásoktól a humoros félfordulatokig minden változat és fokozat megtalálható, ha ma használatos szavainkat saját előéletükkel szembesítjük.
Hogy csak egy vicces esetet említsünk, vegyük például a „szivattyú” szót. Ha nem is hátraarc, de egy derekas jobbra át kellett ahhoz, hogy a nyelvújítási szótalálmány (Jósika), az eredetileg neki szánt „iszákos” jelentésből átköltözzön a műszaki szakszavak közé, a folyadékátemelés szerkezetét megnevezendő. (Más kérdés, hogy ritka második jelentésként, a kissé keresett polgári argóban olykor használatos az „alkoholista” megnevezésére is.)
Az azonban elég ritka, talán egyedülálló, hogy egy szó újabban pont az ellenkezőjét jelentse, mint jelentette eredetileg(?), mindenesetre évszázadokon át. Alig több mint másfél évszázada Jósika még úgy fokozta szereplője hatalmának nagyságát, hogy úgymond: négy vármegye uralta! De ezt a jelentést ismerte Arany (pl.: Az egy birodalom két főt hogy uraljon?) és Jókai is. Ehhez képest alig pár évtized kellett hozzá, hogy a harctéri jelentésekben mindennapivá váljon például az üteg, mely a völgyet uralja.
Visszatérve a címben feltett kérdésre, a helyes válasz kissé körmönfont kell legyen. Hogy mit tesz az, ha például e pár sor szerzője uralja a Kedves Olvasóját, attól függ, mikor fogalmazódott meg az állítás! Ugyanis kétszáz éve még minden bizonnyal annyit tett: számomra az Olvasó feljebbvaló, uram-parancsolóm, ha tetszik. Míg száz éve már (és azóta) épp ellenkezőleg! A mondat azt állítja, az Olvasó ki van nekem szolgáltatva, én uralkodom rajta (már átvitt értelemben és gondolom, feltéve, hogy jól forgatom a szót, jó tollforgató vagyok).
Egy szó, mint száz, a régi szép „ural” szavunk alig egy emberöltő alatt meggondolta magát és elkezdte jelentése ellenkezőjét jelenteni. Már nem urunknak, parancsolónknak, magunk felett állónak tekintjük azt, akit uralunk. Inkább hatalmunkban tartjuk, kényünk-kedvünk szerint használjuk. Persze, ha egyszer ilyen idők jöttek…
Első képünkön Báró branyicskai Jósika Miklós (1794, Torda – 1865, Drezda), a magyar regényírás atyja 1845-ben
Az Abafi, az első igazi magyar regény első kiadása (1836, Pest – Heckenast Gusztáv kiadásában, Füskúti Landerer Lajos betűivel), ebben szerepel először Jósika (nyelv)újítása, a „szivattyú” szó (Az Abafi valójában „csak” az elsőnek megjelent magyar regény. Jósika Zólyomi című, másodiknak napvilágot látott művét előbb írta…)
