A Nagy Forradalom rendet csinál – az idő múlásában is / II.

Holnaptól minden máskor lesz – próbálta megreformálni a valóban kissé kaotikus időszámítást a francia forradalom. Érdekes kísérlet volt.

A Nagy Francia Forradalom egyik első dolga volt eltörölni az úgymond ’közönséges időszámítást’. A trónfosztás és a köztársaság kikiáltásának napját, 1792 szeptember 22.-ét tették meg az új idő kezdetének. A franciák naptára, vagy köztársasági naptár – ahogy Európa-szerte a Forradalom naptárát nevezték tehát a napéjegyenlőséggel indított minden, római számmal sorszámnevezett évet. Új nevet kaptak az ily módon változó napokon induló hónapok is. S az év tizenkét harmincnapos hónapját öt (négyévente hat) közösségi ünnepnap zárta.

A szóban és elvileg mindig függetlenedni kész magyarság is kapva kapott a francia forradalom adta (mellék)alkalmon. A később reformkornak nevezett magyar szellemi felpezsdülés talán legértékesebb és legnagyobb hatású mozzanata lett az ekkor sarjadó nyelvújítás. Azon belül pedig az egyik első „eredmény” a nemzeti hónapnevek világrahozatala és csatasorba állítása. Több tucatnyi kísérlet ismeretes a szabadságharcot megelőző hat évtizedből. Azonban nálunk maradandónak egy sem bizonyult. Mutatóba álljon itt kettő. Barczafalvi Szabó Dávid (1752 – 1828) író, tanár, műfordító, lapszerkesztő – a ’Legerőszakosabb Nyelvújító’ valószínűleg legelsőként, 1787-ben állt elő javaslatával. Érdekes, hogy ő is szeptember megfelelőjével indította (volna) a magyar évet, melyben mustonos, gémberes, fagyláros, zúzoros, enyheges, olvanos, nyilonos, zöldönös, termenes, halászonos, hévenes és gyümölcsönös hónapnevek követték (volna) egymást. Kerek hat évtizeddel később Varjú János éve hagyományosabb, a nála januárnak megfelelő jégtönös után zuzmorós, olvános, szikkonos, kecstönös, kaszálnos, sarlónos, csűrtönös, vetőnös, sotolnos, dúdoros következett, s végül fagytonos hava zárta az évet.

Jellemző, hogy e naptárreform-kísérletek közösek abban, hogy csak a nemzeti nyelvű hónapnevek bevezetését szorgalmazták. Szó sincs egyik szláv, magyar vagy román újítási javaslatban sem az évkezdet megváltoztatásáról, az év-sorszámozás újraindításáról, sem a keresztény, vallási ünnepek lehetséges kiküszöböléséről. Vagyis a francia forradalmi naptár lényegét megragadni, isten ments, hogy szándékukban állt volna!

Pedig ez utóbbi még jócskán tartogat meglepetéseket. Csak a hónapok rendjéig követtük nyomon a változásokat. A nagy forradalom csillagászainak-fizikusainak körültekintése azonban jóval alaposabb reformról gondoskodott. A harmincnapos hónapokat egybevágóan három dekádra tagolták E hétpótló időegységek kilenc munkanapot követő pihenőnapot foglaltak magukba. Bennük a napok megnevezése latin-francia sorszámrövidítés volt egytől tízig (semmi hétfő, kedd stb.). Ezzel kiküszöbölődött valamennyi szent emléknapja, minden egyházi ünnep, ahogy a vasárnapi szentmiséktől a péntekenként esedékes böjtig a hitélet szokásrendjének minden mozzanata. Ezt az új rend IV. évében picit még tovább-reformálták: a dekádok nap-neveinek monoton ismétlődő számsorolását oldandó valamennyi nap saját nevet kapott. A dekádok első kilenc napja növény, állat, szerszám, tevékenység, munka tárgykörből, míg a tizedik a család, a köz épülésére utalót. (Vagyis például 1797 március 29-én a franciák a VI. év Germinal havának Paszternák napját élték meg, vagy a megengedett egyszerűbb módon Germinal 9.-ét – az első dekád kilencedik napját.)

De tovább is van még. Következzen az ésszerűsítés rémuralma: az általánossá tett decimális rendszer jegyében egy-egy nap tíz új órából (még jó, hogy nem ’forradalmi órából’) állt. Hasonló logika alapján minden óra száz decimális perc alatt telt le, ahogy minden új percet száz új másodperc tett ki. Érdekes módon innen minden maradt a régiben: egy új másodperc tíz tizedmásodpercből áll, ez utóbbiak tíz-tíz századmásodpercből és így a végtelenségig – vagy a korabeli konvent-határozat szavával: „a legkisebb részig, mely még az időtartam észlelésére alkalmas”. (Elismeréssel kell nyugtáznunk, hogy az ezt kiötlő, nyilván fizikus-matematikusok eredményesen oldották meg az időmérés tízes rendszerbe való betagolását: egy dekád tíz nap, egy nap tíz óra, egy óra száz perc, egy perc száz másodperc…)

Arról, hogy ez utóbbi rendelkezéseknek hogyan szereztek érvényt – vagy hogy egyáltalában megkíséreltek-e érvényt szerezni, nehéz nyilatkozni (különösen józan ésszel, melynek jegyében ez a ’korszerűsítés’ megszületett). Ugye, nem dobtak ki minden órát, hogy új szerkezetűeket kelljen tervezni és gyártani – természetesen a toronyórákat is beleértve?

A nagy forradalom nagy rendtevői alkotásukat egyetemes világnaptárnak szánták, mely ahogy terjed majd a felvilágosodás, a józan ész, a francia forradalom hatása, úgy foglalja majd el mindenütt a sötétség, a régi rend helyét. Ám annyira franciaföldre szabottnak sikeredett, hogy már a francia tengerentúli területeken, gyarmatokon is sokban erőltetettnek, értelmezhetetlennek tűnt. Nem is vert gyökeret. Még annyira sem, mint odahaza, ahol megérte a XIV. esztendőt is! Napóleon csak 1805 szeptember 9-én (a XIII. év Gyümölcs hava 22. napján) jegyezte ellen a szenátus határozatát, mint immár császár, hogy 1806 január elsejével álljon vissza a Gergely naptár szerinti időszámítás!

Parodisztikus utójátéka a nagy forradalom köztársasági naptár-kísérletének, az 1871 április végén, a Párizsi Kommün napjaiban, a francia Hivatalos Közlönyben napvilágot látott rendelet. Ebben a Kommün végrehajtótanácsa intézkedett a köztársasági naptár változatlan(!) visszavezetéséről. Vagyis, mintha mi sem történt volna, a rendelet kelt LXXIX. év Floréal 16. napján – aminek aztán nyilván semmi folyománya nem következett. Hiszen a kommün máig vitatott dicsőséges-szégyenletes napjaiból alig tucatnyi volt már csak hátra. (Megjegyzendő még, hogy az órák, percek, másodpercek kardélre hányásáról ekkor már gondosan megfeledkeztek…)

Ránk se maradt sokkal több az egészből a túlzó forradalmi lelkesedést megszépítő nosztalgiánál. És annak komoly tanulsága, hogy a legnagyobb káoszt csak maximális jóakarattal lehet előidézni!