Egy mára erősen túldimenzionált fogalom, melynek előképét az egyház tévelygésnek, XX. századi náci reinkarnációját Goebbels kerülendő kifejezésnek tartotta.
A legveszedelmesebb, a legkártékonyabb dolgok legtöbbször valami jó, igaz és emlékezetes egész kiragadott részletéből kerekednek ki! A korai náci propaganda ezer évig fennálló birodalma sem Hitler álma, nem is a hozzá köthető „Új rend” találmánya. Fiorei Joachim, az 1130-ban (más források szerint 1135-ben) született itáliai teológus, történetfilozófus fő művének apokaliptikus jövendölése szól először a Harmadik Birodalomról.
Gioacchino da Fiore (más írásmódokon Joacchino da Fiore, Joachim da Fiore, Joachim de Floris – magyarul Fiorei Joachim) a Szicíliai Királysághoz tartozó calabriai Celicó szülötte. Iskolái után világi pálya várta, ám egy szentföldi zarándokút olyan lelki megrázkódtatást jelentett a számára, hogy nem térhetett ki az égi elhivatás elől! Remetének állt, majd szerzetesi fogadalmat tett, pappá szentelték, ciszterci apát lett, a fiorei San Giovanni monasztikus rend megalapítója. Pietrafittában érte a halál, 1202-ben.
(A monachizmus egyet jelent a regulát követő, a fogadalomnak megfelelő, imának és elmélkedésnek szentelt élettel, a közösségre értve pedig a regulák szerinti, „Isten jelenlétében” végzett kemény munkával /„ora et labora”/, s a monasztikus erények, a tisztaság, a szegénység, az alázat szüntelen gyakorlásával. A „monasztikus hagyományokhoz való visszatérés” hirdetésével. Számtalan szerzetesi- és remeteközösség vallotta és vallja ezt a karthauziaktól kezdve a kamalduliakon át Joachim követőiig, a joachimitákig.)
A 12. század emberére nagyjában azonos súllyal nehezedett a születő reneszánsz racionalista és a vallás, a hagyomány idealista hatása. Fiorei Joachim pedig az utóbbi, a misztikus teológia legkiemelkedőbb, európai léptékű alakja volt. Életpéldáján túl az őt emlékezetessé tevő leghíresebb tézise a világtörténelem hármas felosztása.
Szerinte az emberiség az Atya jegyében megélt ótestamentumi korszakkal kezdte evilági létét, melyben, ha törekvés szerint tisztán is, hisz a Tízparancsolat már létezett, ám mégiscsak (bűnben) tévelyegve teltek napjai. Ezt Krisztus eljövetelével, az Egyház megszületésével a Fiú – máig tartó – újtestamentumi korszaka követte. Ebben, a Megváltó hatására, már megjelennek az evangéliumi elvek szerinti élet csírái. Majd, ahogy ezek a hatások megerősödnek, ezek a csírák szárba szökkennek, elérkezik a harmadik korszak, az Örök Evangélium kora. Ekkor már a Szentlélek hatása érvényesül, és mindenki lelke szerint, „a lélek” szerint él majd. Ez a végső, a lét tetőzését megtestesítő állapot. Ez a Harmadik Birodalom! (Lényegében kimondhatjuk: Fiorei Joachim műfajt teremtett a világirodalomtörténetében! Főműve nem más, mint jövőbe költöztetett utópia!)
Joachim személye és műve búvópatakként lappangta végig a következő hét évszázadot. Maga az egyház kicsit megijedt tőle, s nyomban meg is tette a maga elégségesnek vélt megelőző intézkedéseit. A műegésszel senki sem törődött, abból kiemelték, ami a Szentháromságra vonatkozott, és azt, mint tévelygést elítélték. A joachimitákat, Joachim követőinek közösségeit eretneknek nyilvánították. De Fiorei Joachim életszentségét sosem vitatták! Dante egyenesen a Paradicsomban talál rá, onnan szemlél minket: „Joakim bölcs apátot Calabriából, nézd még tündökölni, ki jós lelkével a jövőbe látott.” – Paradicsom, XII. ének. Az egyik legjelentősebb szerzetesrend, a ferencesek elődjüknek tekintik és prófétát látnak benne. Mégis, Joachim és az ő Harmadik Birodalma leginkább feledésbe merülni látszott…
Míg egy kevéssé ismert, szélsőséges német kultúrtörténész, filozófus és író, vészjóslóan teátrális tejes nevén Arthur Wilhelm Ernst Victor Moeller van den Bruck, 1923-ban ki nem adta hírhedt művét: Das Dritte Reich. És ezzel a neokonzervatív rajongó van den Bruck (1876 – 1925) a Harmadik Birodalom fogalmának ’karrierjét’ nem várt irányba terelte. Ő a történelem hármas korszakolást „a világ elhivatott vezetőereje” sorsának alakulására egyszerűsítette. A Német Nemzet Szent Római Birodalma, mely Nagy Károly (742 – 814) utódlásáig vezethető vissza – létét 962-ben deklarálták, s 1806-ban mondták ki feloszlását – az Első Birodalom, a dicsőség első nagy korszaka. A Második Birodalmat, Otto von Bismarck (1815 – 1898) államát a német egyesítés hozta világra 1871-ben. Ennek a világháborús vereség és az azt követő összeomlás vetett véget 1918 őszén. A Harmadik Birodalom van den Bruck jövendölése. Megszületése – szerinte – világtörténelmi kényszer: a német nemzet legnemesebb hagyományaiból fog kiteljesedni az amerikai imperializmus és az orosz bolsevizmus közötti (elvi és tényleges) élettérben, azokat kiegyensúlyozva és kiküszöbölve.
A jócskán ellentmondásos, de nem minden alapot nélkülöző elméletet a nácik nem értették és nem is akarták megérteni. Megelégedtek néhány szlogenjével a német nacionalizmus és a konzervatív forradalom gondolata mentén. A nép-kapcsolataira hiú nemzetiszocializmus számára az egész túl osztály-elitista volt. (Igaz, a fenntartás kölcsönösen megmutatkozott: Van den Bruck lenézte Hitlert „proletár primitívsége” miatt.)
A Harmadik Birodalom eszméjét a nácik - korai, még nem teljesen átgondolt propagandájukon túl - nem is érezték annyira a sajátjuknak. Az 1939-ben kiadott Nemzetiszocializmus Enciklopédiája (aminek szerkesztését Goebbels élete nagy teljesítményének tartotta) már a sajtó számára kerülendő kifejezésként említi.
Szinte humoros, hogy a Harmadik Birodalmat megteremtő, hatalmas szimbolikájú életmű (persze a Joachim-é) talán napjainkban áll legközelebb ahhoz, hogy rácsodálkozzanak, hogy értsék, hogy hatása lehessen. Csakhogy az egészet eleve rossz vágányra terelte a közelmúlt. A második közreműködő, van den Bruck kéretlen segítsége. Még hogy „Harmadik Birodalom”! Kegyeletsértés és gyalázat!
Pedig…
Képek:
Fiorei Joachim - Joacchino da Fiore – egy korai ábrázolása, kódex-illusztráción. A Harmadik Birodalom megálmodója
Victor Moeller van den Bruck, a Harmadik Birodalom hírhedté tevője
