veszettsegOktóber elején kezdődik a rókák veszettség elleni vakcinázása, az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe. Az ország déli és keleti megyéiben a vakcinát tartalmazó csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre.

Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzat hirdetőtáblákon tájékoztatja a lakosságot – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A kirándulókat külterületeken elhelyezett plakátok figyelmeztetik majd.

A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, az érintett települések megyei bontású listája a Nébih weboldalán is elérhető. A lakott, sűrűn beépített övezeteket a repülőgépes kijuttatás nem érinti.

A hivatal emlékeztetett arra, hogy a veszettség fő terjesztője a vörös róka, amelynek hazai állománya mintegy hetvenötezer egyedre becsülhető. A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent, ezért a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáké pedig ajánlott.

Az immunizálási program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih, közleménye szerint az előző években a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket. A program sikerét bizonyítja, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő, utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon, emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt.

A szomszédos országok közül azonban Romániában és Ukrajnában még előfordul a veszettség. A román hatóság az utóbbi időben többször is kimutatta a veszettség vírusát a magyar határ közelében.

Hirdetés