A világ legjobb turisztikai fejlesztésének választották a Liget Budapest Projektet az International Travel Awards díjátadóján.


Az International Travel Awards történetében először fordult elő, hogy egy fejlesztés három díjat is elnyert: a Liget Budapest Projekt két kategóriában is első helyet szerzett: a világ legjobb turisztikai fejlesztése és Európa legjobb családbarát fejlesztése lett, a Magyar Zene Háza pedig az Európa legvonzóbb turisztikai attrakciója elismerést kapta meg a Dubajban tartott díjkiosztón jelentette be Gyorgyevics Benedek, a projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója.

A megújuló Városliget fejlesztései több mint százhúsz ország népszerű idegenforgalmi projektjeivel méretkeztek meg, és a zsűri, valamint a közönségszavazatok alapján bizonyultak a legjobbnak. Az International Travel Awards a legrangosabb díj az utazás és a turizmus területén, „Turisztikai Oscar-díjnak” is nevezik, és minden évben több ezer szereplő közül jutalmazza a legkiválóbbakat. A díjátadót 2018 óta minden évben megrendezik, hogy a turisztikai vonzerő szempontjából kiemelkedő projektek, fejlesztések, attrakciók versenyében megjutalmazzák a legjobbakat. Kontinensenként számos kategóriában érkeznek jelölések épületekre, természeti látványosságokra és különleges látnivalókra, amelyek közül a győztest a zsűri értékelését követően közönségszavazással választják ki. A turisztikai szakemberek, a média és a látogatók idén is a világ minden tájáról szavaztak a jelöltekre a Közel-Keletről, Ázsiából, Európából, Afrikából, Amerikából és Óceániából egyaránt - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

„Nagy büszkeség, hogy a Liget Budapest Projekt, Európa jelenleg legjelentősebb kulturális beruházása, és az ennek részeként megvalósított Magyar Zene Háza jelentősen hozzájárul az ország és a főváros turisztikai vonzerejéhez, amit a turisztikai szakma képviselőinek elismerése mellett a közönség szavazatai is visszaigazoltak. Ezt a kiemelkedően magas látogatószámok mellett az is bizonyítja, hogy az egyik legfontosabb idegenforgalmi megmérettetésén, az International Travel Awardson három elismerést is elhozhattunk” – idézi a közlemény Gyorgyevics Benedeket.

„Elsődleges céljaink között volt, hogy a Városliget mint turisztikai attrakció bekerüljön a Budapestre érkezők kötelező látogatási pontjai közé – mondta a vezérigazgató. – A Magyar Zene Háza, a Néprajzi Múzeum vagy a Ballonkilátó külföldi látogatóinak emelkedő számai alapján látható, hogy felkerültünk a nemzetközi turisztikai térképre. A hosszú távú cél pedig az, hogy a parkba folyamatosan olyan megújuló kulturális tartalom, rekreációs élmény költözzön, ami miatt önmagában is érdemes elindulni Budapestre és hosszabb időt eltöltetni itt, sőt akár újra és újra vissza is térni.

A világ legrangosabb turisztikai és ingatlanfejlesztési díjainak birtokában immár elmondhatjuk, hogy mindenki fölkapja a fejét a Liget projekt egyedisége és komplexitása kapcsán, hogy itt több mint 100 éves intézmények békésen megférnek egymás mellet a kiemelkedő építészeti minőséget képviselő újakkal és alkotnak egy élő rendszert, miközben a természet, a park élményfunkciókkal, rekreációs lehetőségekkel körülöleli őket.”

A Liget Budapest Projekt eredményei ma már túlmutatnak önmagukon: a Városliget ikonikus épületei szimbólummá váltak: „Amikor a negyedikes olvasókönyv címlapján a Városliget fölé szálló, Szinyei-festményre emlékeztető piros-fehér csíkos ballon stilizált képe jelenik meg, vagy mikor a Zene Házának grafikai változata országimázs-kiadványokban bukkan fel, akkor szembesül az ember azzal, hogy mindez rólunk, az egész országról is szól, arról, hogy igenis képesek vagyunk világraszóló eredményeket létrehozni.”

A dubaji díjátadó kapcsán a vezérigazgató felhívta a figyelmet: a Liget Budapest Projekt első tíz évében évszázados kulturális intézményeink újultak meg, s mellettük a világ legizgalmasabb kortárs épületei közé tartozó új intézmények is létrejöttek. A fejlesztéseknek köszönhetően Magyarország turisztikai vonzereje jelentősen emelkedett, és az új kortárs ligeti épületek nemzetközileg is ismert nevezetességeivé váltak hazánknak: „Mindezekhez hozzájárult, hogy a Városliget megújításának első évtizede immáron két tucatnál is több rangos nemzetközi díjat hódított el.”

A Liget Budapest Projekt fejlesztései által elnyert összes díjat ezen az oldalon lehet megtekinteni, míg a projekt fejlesztéseit bemutató látványos videó itt  érhető el.

 (MTI)

Hirdetés