A veszettség magas kockázata miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egész területén ebzárlat és legeltetési tilalom lép majd életbe 2024. február 24-25. között az érintett térségben.


A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatala (Nébih) közleménye szerint a tavaszi immunizálást megelőző, rendhagyó intézkedés célja a járványügyi helyzet javítása, a betegség szomszédos területekről történő újbóli behurcolásának megakadályozása, a háziállatok védelme és természetesen az emberi megbetegedések megelőzése.

Az immunizálás során a vakcinatartalmú csalétkeket – a szokásos módon – kisrepülőgépekről juttatják ki a vármegye teljes területén a rókák élőhelyeire. A művelet a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Ugyanakkor ebzárlatot és a legeltetési tilalmat rendelnek el, amelyekről az illetékes járási állategészségügyi hivatal, valamint a települési önkormányzat tájékoztatja a lakosságot – ismertette a Nébih.

A rendhagyó vakcinaszórás mellett idén is lesz tavaszi rókavakcinázási kampány. Az ország déli és keleti felét érintő immunizálási program március végén indul majd. A Nébih közleményében tudatta, hogy a veszettség fő terjesztője a vörös róka, hazai állománya mintegy hatvanezer egyedre becsülhető. A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyes, ezért a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, macskáknak pedig ajánlott.

Hirdetés