fertotoAz önkormányzatok is aktívan részt vesznek abban, hogy a Fertő tó vidékén hosszú távon gazdaságilag fenntartható módon működjenek a látványosságok – írja a Magyar Hírlap.

A Fertő-táj önálló turisztikai attrakcióvá válását segítő fejlesztések valósulnak meg jövő nyár közepéig 406 millió forint európai uniós támogatásból a világörökségi terület hat helyszínén – tájékoztatta a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület ügyvezetője a távirati irodát. Taschner Tamás elmondta: a Fertő-táj ékkövei elnevezésű projekttől azt várják, hogy néhány éven belül több mint kilencezerrel nőjön a látogatók száma. A beruházás részeként a fertőszéplaki Széchenyi-kastélyban világörökségi központot hoznak létre. Kétszáz négyzetméteren olyan kiállítást terveznek, amely tíz állomáson keresztül mutatja be, hogy mitől egyedi a Fertő-táj. Szerepelnek majd benne a fertőrákosi és a fertőhomoki nemzetiségi kultúra ma is élő hagyományai, a mekszikópusztai természeti értékek és a fertőrákosi kőfejtő geológiai különlegességei is.

A Fertőhomoki Tájházban megújítják a kiállítást, ami a horvát nemzetiségi kultúrát mutatja be, a Sarródi Tájházban pedig egy régi típusú, de új építésű pajtát állítanak fel, amely egyfajta családbarát közösségi tér lesz, és foglalkozásoknak ad majd otthont. A hegykői Mariska néni házában kerékpáros turisztikai központot alakítanak ki, a fertőbozi Gloriett kilátót és az oda vezető lépcsőt pedig felújítják. A több hektáron az út mentén elterülő, természetileg is védett hidegségi Papkertet rendbe teszik, sétautakat alakítanak ki, és felújítják az ott fakadó 14 forrás környezetét. Ez a terület egyfajta elvonulási, meditációs jellegű park lesz. A Papkertet egykor a papok használták zöldségek termesztésére. 

A fejlesztésbe az egyesület bevonta az érintett önkormányzatokat, így biztosítható, hogy hosszú távon gazdaságilag fenntartható módon működjenek a látványosságok. Becslések szerint a térségbe évente mintegy százezer látogató érkezik. 

Hirdetés