avasA miskolci önkormányzat 150 millió forintért vette meg az épületet, amelyet most újra eladna. A polgármester az Észak-Magyarország című lapnak azt nyilatkozta: az Avas szállót kiemelt fejlesztési projektként kezelik, aminek a végén egy megújult, sikerre ítélt szálloda megnyitását ünnepelhetik a helyiek.

Hatszázmillió forintért hirdeti a MIK Zrt. a miskolci Avas szállót. Ez azért érdekes, mert dr. Kriza Ákos polgármester alig több mint egy éve jelentette be, hogy 150 millió forintért újra a városé lett az egykori patinás szálloda épülete. Majd arról volt szó, az önkormányzat pályázati pénzből újíttatja fel az ingatlant, de arról is döntöttek, hogy az üzemeltetésre közbeszerzést írhat ki az önkormányzat. A hirdetés alapján azonban úgy tűnik, a terv most az eladás - írja a lap.

„Az Avas szálló visszavásárlása tudatos és stratégiai fontosságú döntés volt, hiszen a város csak így tudta újra a saját kezébe venni az irányítást a szálló fölött” – informálta az Észak-Magyarországot Koczák Szilvia szóvivő.

„Emlékezhetünk rá, hogy miután a város az épületet első ízben eladta, az előző városvezetés nem tudott hatékonyan beavatkozni a szállodafejlesztés folyamataiba, egy évtizednyi pangás következett. Azonban nincs több elvesztegetni való idő, a szépen fejlődő belváros összképe sem tűri már el az épület arculatát, ugyanakkor Miskolc turisztikai sikerei biztos üzleti támaszt adnak egy régiós szinten is piacvezető szálloda kialakításához. A város szerepe abban áll, hogy most, amikor újra tulajdonos lett, az Avas szállót kiemelt fejlesztési projektként kezelje, aminek a végén egy megújult, sikerre ítélt szálloda megnyitását ünnepelhetjük” – hangsúlyozta.

Hirdetés