orvosPintér Sándor belügyminiszter szerint nincs szükség társadalmi egyeztetésre az egészségügy átalakításának tervéről, mert „annak sürgős elfogadásához kiemelkedő közérdek fűződik” – ez olvasható az egészségügyi ellátórendszer megújításáról szóló miniszteri előterjesztésben, amit részletesen a Medical Online ismertetett.

A dokumentumból kiderül, hogy az állami kórházakban dolgozók munkáltatója a megyei, irányító kórház lesz, munkaszerződésük pedig változó telephelyre szól, így a társkórházakban is biztosítva lenne a humán-erőforrás rotációja – sorolják a kórházi struktúrát és működést érintő intézkedések között. Az előterjesztésben hangsúlyozzák, hogy kórházat nem zárnak be, de járási egészségközpontokat alakítanak ki, oda integrálva az alapellátást, a népegészségügyi prevenciót és a központi ügyeleteket. A városi kórházakban egynapos műtétek, belgyógyászati alaptevékenység, szülészeti és sürgősségi ellátások lesznek elérhetőek.

2023. január 1-jétől szakdolgozói béremelést szorgalmaznak az előterjesztésben, amelyre a költségvetésből jövőre 130, 2024-ben pedig 142 milliárd forintot irányoznának elő. A cél az, hogy az állami intézményekben csak a szolgálati jogviszonyt vállalók (vagy önkéntes segítők) dolgozzanak, ezért a közreműködő mint foglalkoztatási forma valamennyi típusát kivezetik a rendszerből 2024. január 1-jéig.

A gazdaságtalan üzemméretű praxisokat 2028. január 1-jéig számolnák fel, de a helyhatóságok a háziorvosi ellátás biztosításáról ennél hamarabb is lemondhatnak, amikor is a feladatellátási-szerződést az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) alá tartozó praxiskezelő kötné meg az orvossal, ahogyan annak személyéről is ez dönt, véleményezési jogot biztosítva az érintett települési önkormányzatoknak.

Az előterjesztésből kiderül, hogy a védőnői körzetek kialakításának joga is állami kézbe kerül. Egyúttal a védőnők a jövőben a városi kórházaknál lennének alkalmazotti állományban.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) 81 járásban 102 helyen tervezi az ügyeleti központok kialakítását a Hajdú-Bihar megyei pilot mintájára, elsődlegesen a fekvőbeteg-ellátó intézmények Sürgősségi Betegellátó egységei mellé települve. A tervezet értelmében a háziorvos hétköznap reggel 8 és délután 4 óra között saját rendelőjében látja el a területéhez vagy a praxisközösségéhez tartozó betegeket. Délután 4-től este 10-ig, illetve hétvégén és ünnepnapon reggel 8-tól délután 2-ig ügyeletet lát el a járási szakrendelőben. Este tíztől reggel nyolcig, illetve hétvégén délután 2-től másnap reggel 8-ig a háziorvosi jellegű sürgős esetekre vonatkozó orvosi ügyeletet az OMSZ biztosítja. A feladatokat délután 4-től másnap reggelig, illetve hétvégén és ünnepnapokon az OMSZ diszpécserközpontja osztályozza, a háziorvosnak pedig jelzi, ha a beteghez ki kell mennie.

A budapesti ügyeletet egyelőre nem szerveznék át, és a MedicalOnline más forrásból úgy értesült, hogy a felnőtt és gyemek háziorvosi ügyeletet sem választanák szét.

2023. július 1-jétől államosítanák az önálló járóbeteg-szakellátókat, amelyek a megyei irányító intézmény telephelyeként olvadnának be a költségvetési szervbe. Első lépésként az államosítás 95, száz százalékban önkormányzati tulajdonú rendelőt érintene, amelyekben a szakorvosi/nem szakorvosi kumulált óraszám eléri vagy meghaladja a 100 órát. Az előterjesztésben arra az esetre, ha az államosítás nem nyerne kormányzati támogatást, az OKFŐ központi ellenőrzési jogkörének megerősítését szorgalmazzák az egészségügyi törvény módosításával. Az államosítás pozitív hozadéka lehet az előterjesztő álláspontja szerint, hogy a kórházi dolgozók így könnyebben bevonhatók és átvezényelhetők a szakrendelői ellátásba.

Újragondolnák az alkalomszerű szűrővizsgálatok körét, 2025-től a 25, 45 és 65 éves korban elvégzendő vizsgálatokat elsősorban a háziorvosoknak, másodsorban – a még aktív korosztályba tartozók esetében – a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatók is végezhetnék; utóbbiak beutalási jogot kapnának a feladat ellátásához.

Új törvény elfogadását is szorgalmazza az előterjesztés „a szakápolás átalakításához kapcsolódó egyes intézkedésekről”, amely jogalapot teremt a tartós ápolási ágyak átadására azoknak a szakápolási központoknak, amelyeket az állami fenntartású egészségügyi intézményekben, a korábbi fekvőbeteg osztályok infrastruktúráján alakítanának ki, ahol az idősgondozást a szociális szektorra és az egyházakra támaszkodva oldanák meg.

A látogatási időn kívül a jövőben egy ápolási segítő is támogathatja az önmagát ellátni nem tudó, hosszú távú kórházi ellátást igénylő, pszichés krízishelyzetben lévő vagy haldokló beteget. A segítő – akinek személyét a beteg választja, és akinek adatai bekerülnek a betegdokumentációba is – ápolásnak nem minősülő tevékenységével tehermentesítheti a személyzetet is.

Szigorúbb, egységes látogatási szabályokat rendelnének el a kórházakban, amelyek szerint a látogatási idő és a látogatók száma egyaránt korlátozható, valamint előzetes bejelentkezéshez köthető, például online előjegyzéssel. Kizárják a látogatásból a 14 év alatti gyermekeket, ez a korlátozás ugyanakkor nem vonatkozna a testvérre és az egyenes ági rokonra.

A most hatályos egészségügyi törvény kimondja, hogy az orvosválasztás joga az egészségügyi szolgáltató működési rendjének megfelelően gyakorolható, és hogy a betegnek „joga van az ellátását végző olyan orvos megválasztásához, akivel az állapotának, illetve az egészségügyi szolgáltatás jellegének megfelelő, magyar nyelven történő kapcsolattartásra képes”. A most készült előterjesztés szerint a szabad orvosválasztás az alapellátás kivételével megszűnik.

A Magyar Orvosi Kamara közleményben reagált az egészségügy átalakítását célzó törvényjavaslatra.

„Ha az előterjesztés részleteiről a sajtóban leírtak helytállóak, úgy fontosnak tartjuk már most leszögezni:

  • az előkészítésében – bár ennek lehetőségét utoljára írásban a múlt héten kértük – a korábbi ez irányú államtitkári és miniszteri ígéretek ellenére a MOK nem vehetett és nem is vett részt;
  • a javaslat bizonyos részei homlokegyenest szembe mennek a miniszterelnöknek a MOK-kal kötött korábbi megállapodásával.”

Mindez a kamara szerint annyit tesz: az orvosi bértáblánál alacsonyabb fizetés lehetősége a korábbi megállapodás felrúgása, ezt pedig semmilyen formában nem fogadja el a szervezet.

(HVG.hu)

Hirdetés