tervepeit37 hektárral csökkenti beépíthető területének méretét Budakalász. A város alpolgármestere az InfoRádióban azt mondta: ha a vezetés nem tenne semmit, akkor további ötezer fővel bővülne település lakossága, amit a helyi infrastruktúra már nem tudna kiszolgálni.

Budakalász lakossága az elmúlt tíz évben csaknem húsz százalékkal gyarapodott. Ilyen ütemű növekedést nem bír el a település infrastruktúrája – mondta az InfoRádióban Forián-Szabó Gergely, Budakalász alpolgármestere. „Ha folytatódik a betelepülés ebben a tempóban, akkor a város élhetetlenné válik. Ezért is döntött a jelenlegi városvezetés a szabályozási terv megváltoztatása mellett; ennek a célja az, hogy a beépíthető területek csökkenése mellett növekedjenek a zöldterületek, ezzel is élhetőbbé válhat Budakalász" – mondta az alpolgármester.

Az új településszerkezeti terv nem engedné meg, hogy Budakalászon újabb, nagy lakóövezetek alakuljanak ki, a város lélekszáma jelentősen nem emelkedhet.

A településszerkezeti terv szerint a jelenlegihez képest 37 hektárral csökken a beépítésre szánt területek nagysága, ugyanakkor a zöldterületek csaknem 2 hektárral, az erdőterületek 10 hektárral, a mezőgazdasági és vízgazdálkodási területek pedig 8 hektárral bővülhetnek.

Az agglomerációban a keresletnek engedve korábban nagyobb teret kaptak a beépítések.

„Budakalászon is így volt ez,2019 előtt még azt láttuk, hogy közparkokat minősítenek át, eladnak területeket és lakóparkok épülnek, ennek a jelenlegi városvezetés gátat szabott. Az új szabályozásban drasztikus irányváltásra kerül sor" – mondta még Forián-Szabó Gergely. Ha nem tennének semmit, akkor még ötezer fővel nőne Budakalász lélekszáma, amit a helyi infrastruktúra már nem tudna kiszolgálni – tette hozzá.

(Infostart.hu)

Hirdetés