A fővárosi cégek igazgatósági pozícióinak kétharmados, valamint a felügyelőbizottsági tisztségek minimálisra csökkentésére tesz javaslatot Karácsony Gergely.


A Facebook-oldalán jelentette be Karácsony Gergely a következő ciklusra vonatkozó tervét, eszerint a felügyelőbizottsági tisztségek számát a törvényi minimumra szorítaná le, továbbá nyílt pályázatot írna ki minden fővárosi cég összes igazgatósági és felügyelőbizottsági posztjának betöltésére, valamint az olyan cégvezetői pozíciókra, ahol a fővárosi önkormányzat hatáskörébe tartozik a kinevezés.

„Csak olyanok jelentkezhetnek, akik rendelkeznek a szükséges végzettséggel és tapasztalattal – párttagkönyvet viszont senkitől nem kérünk” – írta a főpolgármester.

Kijelentette: a beérkezett nyilvános pályázatok, a szóbeli meghallgatások és a közgyűlésbeli frakciókkal való egyeztetés után teszi meg személyi javaslatait a Fővárosi Közgyűlésnek, mégpedig úgy, hogy az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok legalább egyharmada nő legyen.

Bejegyzése szerint alapvetően elégedett a jelenlegi cégvezetők munkájával, de „mindig érdemes megnézni, hogy van-e jobb jelölt egy tisztségre”.

„Politikai kérésre sem kinevezni, sem kirúgni nem fogok senkit – írta a főpolgármester. – Csak az számít, hogy a fővárosi cégek minél jobban működjenek. A jelenlegi cégvezetőket ezért arra kérem, hogy ők is nyújtsák be a pályázatukat.”

Hirdetés