szegedSzegednek minden adottsága megvan ahhoz, hogy kiemelkedő regionális központ legyen ‒ monda Orbán Viktor miniszterelnök a Modern városok program szegedi állomásán, ahol Botka László polgármesterrel tartott közös sajtótájékoztatót.

Egy hosszú és sikeres megbeszélés sorozaton vagyunk túl – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Szegeden, aki köszönetet mondott a meghívásért.

Míg az önkormányzatok és a kormányzatok négyéves ciklusokban gondolkodnak, Szeged városa száz években – fogalmazott. Mint mondta: a fejlesztéseket illetően akarategyezés van a kormány és a város között. Célként említette, hogy Szeged regionális központtá váljon. Véleménye szerint a helyi adottságok ehhez rendelkezésre állnak.

Lesznek az országnak olyan forrásai, melyeket a magyar gazdaság állít elő, és amelyeket regionális központok kialakítására fordítanak – hangoztatta a miniszterelnök, aki megemlítette azt is: elvittünk az utóbbi években 25 milliárd forintnyi adósságot.

Számos fejlesztésről állapodtak meg

A kormányfő azt is mondta, ideje kiépíteni egy észak-déli tengelyt, és Szegedet összekötni Debrecennel és Miskolccal. Ez az M47-es négysávúsítását jelenti. Fejlesztenék a Szeged‒Makó vasútvonalat is, illetve arról, hogy a kormány támogatja a szegedi reptéri fejlesztéseket, hogy azt ne minősítsék vissza.

Megállapodtak egy nagy élelmiszeripari, gyáripari beruházásról, valamint egy 200 hektárnyi ipari park létesítéséről. Egy inkubátorházat is építenek, valamint támogatják Szeged „okosvárossá” fejlődését, több közlekedési beruházást hajtanak végre, a többi közt egy kerékpáros és gyalogoshíd építését – tette hozzá.

A város visszakapja a Mars teret, ahonnan a Volán autóbuszai máshová „költöznek”, mindennek költségét a kormány állja. A Széchenyi tér átalakul, mégpedig a világháború előtti állapotába.

Kiemelt regionális központtá válhat Szeged

Botka László Szeged polgármestere elmondta: áttekintették a város fejlesztési koncepcióját. Jelenleg 104 építési projekt folyik a városban. A forrás az a 34 milliárd euró, melyet az Európai Unió és a város biztosít. Ma 19 további beruházásról tárgyaltak. Utóbbiak nem csak Szeged város érdekeit szolgálják, hanem erősíti Magyarországot is a régióban – fogalmazott.

A városvezető két projektet kiemelt: az egyik nagy közlekedési program 40 milliárd eurós értékben egy új tiszai déli híd megépítése, illetve Szeged és Temesvár közúti összeköttetése.

Beszélt arról is, hogy jelenleg a szegedi lézerközpont műszaki átadása zajlik. A város emellett egy ipari park megvalósítását tervezi, ehhez kérték a kormány segítségét.

Egy város akkor élhető, ha szolidaritás is van, vagyis mindenkinek jut a fejlesztési forrásokból – fogalmazott a polgármester, aki egy új, államilag támogatott bérlakás-felújítási programot szorgalmazott szegedi minta alapján.

(MTI)

Hirdetés