Sólyom László volt államfő hétvégi aszófői beszédében az önkormányzatok helyzetéről is ejtett néhány szót. Az alábbiakban ezt idézzük:
Az önkormányzatok esélyeit illetően két élményemet osztanám meg. Az egyik lehangoló, a másik meggondolandó.
Egy hónapja részt vettem a magyar polgármesterek világtalálkozóján, Gödöllőn. Soha ennyi polgármester nem ült a parlamentben, mint most. Ennek ellenére a résztvevő több száz polgármester tele volt keserű panasszal az új önkormányzati törvény miatt, és aggodalommal a járások miatt. De ezt a találkozón megjelent két államtitkár már nem hallotta. Ők elmondták tájékoztatójukat, hogy mi, hogyan lesz ezentúl az önkormányzatokkal és a járásokkal, majd távoztak.
Ugyanitt, a világtalálkozó minden alkalommal elismeréseket ad át polgármestereknek – ezüstláncot, aranygyűrűket – méghozzá egy-egy kisközség és nagyobb város polgármesterének, Magyarországról és a határon túlról is. Történetük megmutatja, hogy nehéz körülmények között is milyen sokat lehet tenni azért, hogy jó legyen az adott községben vagy városban élni. Mindennek utána lehet nézni az interneten, s az aszófőiek is biztosan ismernek hasonló eseteket.
Szándékosan mégsem valamely település konkrét példáját hozom fel pozitív példaként, hanem egy olyan szervezetét, amely a politikától független, saját programjai és sok kis egységből fölépülő országos szervezete van; amely eredményes, s emellett az önzetlenség és közösségteremtés jellemzi. A Magyar Máltai Szeretetszolgálatról van szó. Azért hivatkozom rájuk, mert ismerem és tisztelem a szervezetet; módszerét nem egyszer ajánlottam az államnak is meggondolásra. Hiszen a cigánykérdésben, a szociális téren ők valódi eredményeket tudnak felmutatni. Még egyszer kiemelem a módszert, a stílust – ez az, ahol a helyi önkormányzatok meríthetnek a példából, hiszen a stílus, a módszerek tekintetében valóban szabad kezük és korlátlan lehetőségük van. Tehát a máltaiaknál nincs parancsolgatás – hanem személyes részvétel, megbeszélés és példamutatás van. Nincs fűnyíróelv és az érintettek egy részére méltánytalan általános intézkedés. Minden a konkrét körülményekre van szabva. A tarnabodi befogadó falu, bármilyen sikeres, ismételhetetlen – a máltaiak közreműködését kérő közeli településen már egészen más rendszer működik. Itt is érvényes elv, hogy nincs ingyenebéd – aki nem annyira elesett, hogy mozdulni sem képes, saját magának is tennie kell a kiemelkedésért. Itt van a közelben a veszprémi pokoli torony példája – ahogy a nyomorteleppé züllött magasházat emeletről emeletre rehabilitálják. Ám ott csak kártyás órával lehet áramhoz jutni, csak az kap anyagot, aki megcsinálja ajtaját és ablakát, és így tovább. A legfontosabb azonban a személyes jelenlét. Itt és más nyomortelepeken ott él a rezidens, aki ismeri az embereket, az igényeket, azt, hogy ki képes hatni a közösségre, kivel, miről érdemes tárgyalni és megállapodni. S az önkéntesek hatalmas számát még nem is említettem – bennük rejlik a szervezet függetlensége és ereje.
Egy helyi önkormányzat persze nem civil szervezet. De súlyát és szabadságát csak növeli, ha együttműködik a helyi civil szervezetekkel, hiszen egy közösséget alkotnak. Egy rendszeresen és méltón megtartott falunap, a bor-út működtetése, az egymással és a választókkal együttműködő képviselőtestület – mindez bizony önálló erő egy demokratikus társadalomban, méghozzá nehezen korlátozható, tényleges ellensúly. Jó ennek tudatában lenni. Ezért örülök a meghívásnak, és az alkalomnak, hogy az aszófőiek vendégeként ehhez hozzájárulhattam."
Hogy volt régen...?
