Miskolc nyomortelepeinek felszámolása mellett 35 ezer aláírást gyűjtött össze a Fidesz városi szervezete, és ez a polgármester szerint azt jelenti, a polgárok bizalmat szavaztak programjának. Emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat májusban úgy döntött, felgyorsítja a nyomortelepek fölszámolását.
A döntés végrehajtása érdekében úgy módosították az önkormányzati tulajdonú bérlakásokra vonatkozó rendeletet, hogy kétmillió forint „lelépési pénzt” is hajlandó a város kifizetni, ha a bérlő Miskolcon kívülre költözik. A program politikai vihart kavart, ezért fordult a Kriza Ákos polgármester és vele a közgyűlésben többségben lévő Fidesz-KDNP a miskolci polgárokhoz azzal a kérdéssel,hogy egyetértenek-e a meghirdetett rendteremtéssel.
Több mint 35 ezer miskolci aláírását gyűjtötték össze, ennyien fejezték ki egyetértésüket a nyomortelepek fölszámolásával - hangsúlyozta Kriza Ákos, hozzátéve, hogy az aláírásgyűjtés befejeződött. Nem lehet kérdés, hogy ezt a programot folytatni kell, a rendszerváltás óta nem volt olyan polgármesteri program, amely ekkora támogatottsággal bírt volna, mint ez a kezdeményezés – jelentette ki.
Négy éve is világos volt, hogy fontos a nyomortelepek felszámolása – folytatta Miskolc polgármestere –, legutóbb az Álmos utcait „takarították el” a munkagépek, és mindenkinek, aki ott élt, biztosították a lakhatást. Aki segítséget kér, annak adni kell, de az is világossá vált, hogy ezt a folyamatot fel kell gyorsítani. Sem közbiztonsági, sem közegészségügyi szempontból nem megengedett, hogy fennmaradjanak a nyomortelepek – foglalta össze.
Kérdésre válaszolva elmondta: minden egyes családot egyedileg kezelnek, külön elbírálás alapján helyeznek el. Azt ígérte, minden segítséget megad azoknak, akik jobb komfortfokozatú lakásba szeretnének költözni, és betartják a közösség szabályait, elfogadják „a rend és tisztesség értékrendjét”.