varmegyeJanuár 1-jén fontos változás jön: több mint hetven év után ismét vármegyéknek kell nevezni a megyéket. Több száz intézmény és szervezet neve változik meg, táblákat, okiratokat, bélyegzőket kell cserélni. Csak a választási irodának 16 millió forintba került a fejlesztés, míg az adóhatóság nem siet a módosítással. Komoly adminisztratív feladatot jelent a történelmi okokkal indokolt váltás a kormánynak és az önkormányzatoknak is: minden rendeletet, törvényt át kell írni, amelyben a megye szó szerepel.

Senki sem gondolhatja komolyan, hogy királyságot akarunk! – mondta Tarnai Richárd, Pest vármegye főispánja 2022 júliusában, miután az Országgyűlés tizenegyedszer is módosította az Alaptörvényt. A megyéket január 1-jétől vármegyéknek kell nevezni, egy másik javaslattal pedig visszahozták a főispánokat is.

„A vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek” – indokolta a módosítási javaslatot Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A magyar közigazgatás alapvető területi egységei az államalapítástól 1949-ig a vármegyék voltak, a szó használatát Kocsis szavai szerint „a korábbi magyar alkotmányos és államigazgatási rendszerrel teljesen szakítani kívánó diktatórikus kommunista rendszer szüntette meg”.

Több ezer jogi dokumentumot, több mint ötszáz kormányrendeletet kell átírni

A módosítás a szimbolikus jelentőségén túl több száz állami intézményt és civil szervezetet érint. A névváltoztatás után át kell írni az okiratokat, táblákat, pecsételőket, levélpapírokat, hogy csak a legnyilvánvalóbb feladatokat említsünk. Összességében több ezer törvényt, helyi és országos szintű rendeletet, határozatot, alapító okiratot kell frissíteni az év elején. A kormány mellett a megyei és települési önkormányzatok, valamint a civil szervezetek jogászai is vadul böngészhetik nyár óta, hogy mely jogi dokumentumaikban szerepel a megye szó.

A Miniszterelnökség például egy 105 oldalas dokumentummal készül, összesen 320 kormányrendelethez nyúlnak hozzá. Az Agrárminisztérium 41 oldalas tervezetében 120 rendelet módosítása szerepel, míg az Építési és Közlekedési Minisztérium 51, a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetője pedig 17 rendeletet ír át. Megkérdeztük a Miniszterelnökséget, hogy összesen hány kormányrendeletet és törvényt kell módosítani a névváltoztatás miatt, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

(Telex.hu)

Hirdetés