A MÁV Zrt.-vel együttműködésben 2011 óta országszerte számos település önkormányzata vállalta, hogy ellátja a vasútállomások üzemeltetési feladatait és fejleszti azok környezetét. Idén júliustól a Békés megyei Mezőkovácsháza és Mezőkovácsháza-felső vasútállomás üzemeltetéséről és környékének rendezéséről, tisztán tartásáról is a helyi önkormányzat gondoskodik – írja az OrientPress Hírügynökség.
Az elmúlt három év alatt több önkormányzat is jelezte együttműködési szándékát a MÁV Zrt. felé. Az első partneri megállapodás 2011-ben, a gyömrői vasútállomás felújításakor született – az állomásépület közös rekonstrukcióját követően az üzemeltetés feladatait már a Pest megyei kisváros önkormányzata vállalta. A gyömrői kezdeményezést hamarosan újabbak követték, így újult meg a gödöllői Királyi váró, majd 2012-ben több Balaton-parti állomás, illetve a Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonal állomásai, megállóhelyei. A nagyobb városok közül Komárom-Esztergom megye székhelye, az 1-es fővonal egyik legforgalmasabb elővárosi állomása, Tatabánya is maga üzemelteti két állomását.
A vasúttársaság továbbra is nyitott a települések önkormányzataival való együttműködésre, hiszen előnyökkel jár a helyben élők és az utasok számára is, ráadásul a helyi erőforrások kihasználásával kisebb anyagi ráfordítást igényel a működtetés. Az együttműködésnek köszönhetően a helyiek magukénak érzik a vasutat, jobban vigyáznak az állomásra és annak környezetére.
Mezőkovácsháza önkormányzata az első Békés megyei település, amely megállapodást kötött a MÁV-val, jelesül Mezőkovácsháza és Mezőkovácsháza-felső vasútállomás üzemeltetésére. A vasúttársaság vállalta, hogy az épületek átadása előtt gondoskodik azok kifestéséről, zárhatóvá tételéről és a szükséges karbantartások elvégzéséről. 2014. július 1-jétől már Mezőkovácsháza város önkormányzata gondoskodik mindkét állomásépület nyitva tartásáról, és vállalta a környező közterületek tiszta, igényes kialakítását is.