A fővárosi önkormányzat életre hívja az „első budapesti lakógyűlést", amelyen a város működéséről és finanszírozásáról, valamint a Lánchídról kérnek döntést a fővárosiaktól - jelentette be a főpolgármester a Facebook-oldalán közzétett videójában. Karácsony Gergely közölte, a „lakógyűlésen" minden, budapesti lakcímmel rendelkező 14 év feletti lakos részt vehet. Szavazni májustól június elejéig. A szavazáshoz szükséges egyedi azonosítót májusban postázzák. Karácsony Gergely elmondta, első alkalommal négy kérdésben kérik a budapestiek véleménynyilvánítását, és a kérdéseket a következő napokban mutatják majd be. A város működtetésére vonatkozó kérdéseket ismertetve elmondta, arra várnak majd választ: mit gondolnak arról, hogy „Budapest finanszírozza a kormányt", és nem fordítva. Ez a helyzet, hogy Budapestnek kellene finanszírozni a kormányt, érdemi dilemma elé állított a városvezetést, és erre vonatkozik a második kérdés, amelyben dönteni kell, hogy a „kormányzati sarcot" fizeti a főváros, vagy a villamos és a metró járjon úgy, mint most, ugyanis a kettő együtt nem megy - mondta Karácsony Gergely. A cikk itt folytatódik

Hirdetés