mavvolanFontos változásra számíthatnak azok, akik a Székesfehérvár–Komárom vasútvonalon közlekednek, de egyéb vasútvonalakon is lesznek módosítások.

Szeptember 3-tól Székesfehérvár–Komárom vasútvonalon is olyan menetrendet rendeltünk meg, hogy az utasok visszakapják az egész napos mobilitás lehetőségét; kétóránként, ütemes menetrend szerint közlekednek az S150-es személyvonatok - mondta Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár.

Az államtitkár szerint 2009-ben állították le a személyszállító vonatokat az 5-ös számú vasútvonalon, és bár a forgalom a következő évben újraindult, mostanáig naponta csak egy-két járat közlekedett mindkét irányba. A Technológiai és Ipari Minisztérium részéről most ezen változtatunk – írta, hozzátéve, hogy Székesfehérvárról Komáromba 6:28 és 18:28 között, Komáromból Fehérvárra pedig 6:05 és 18:05 között indulnak minden páros órában. A vonatok Komáromban a Győr felé induló, illetve az onnan érkező S10-es személyvonatokhoz, Székesfehérváron a Budapest felé induló, illetve onnan érkező Tópart InterCity-hez csatlakoznak Vitézy szerint.

Az államtitkár azt is írta, hogy a tapasztalatok alapján a menetrend később bővülhet.

Vitézy Dávid más változásokat is bejelentett:

  • Nyékládháza–Tiszaújváros vonal: itt az államtitkár szerint lényegében kétórás ütemes menetrend lép életbe egész nap, nem lesznek pótlóbuszok.
  • Villány–Mohács vonal: naponta 8 pár vonat közlekedik, így már nem kell pótlóbuszra átszállni.
  • Tatabánya–Oroszlány vonal: hétvégén hajnalban néhány vonat később jár jobb csatlakozást biztosítva a főváros felé, felől.
  • Budapest–Lajosmizse–Kecskemét vonal: néhány esetben javul Kecskemét elérhetősége Táborfalva, illetve Lajosmizse felől. Kőbánya teher állomáson a biztosítóberendezés megjavításával lehetővé válik, hogy augusztus 29-től a vonal S21-es járatai az eredeti menetrend szerint, a Nyugatiig járjanak.
  • Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonal: a Balatonfüredről 5:50-kor induló személyvonat egész évben Budapestig közlekedik.
  • Budapest–Veresegyház–Vác vonal: az S71-es vonatok nem állnak meg a községtől távoli, alacsony utasforgalmú Vácrátót állomáson, így Vácon megnövekszik az átszállási idő a Z70-es zónázó vonatokra, illetve vonatokról. Vácrátót a továbbiakban a csúcsidőszakokban közlekedő G71-es járatokkal érhető el.
  • Kaposvár–Siófok vonal: egész évre megmarad a nyári időszakra bevezetett két új személyvonatpár Siófokról Tabra és vissza.
  • Baja–Kiskunhalas–Kiskunfélegyháza vonalak: néhány Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas közötti vonat útvonala hosszabb lesz Bajáig, illetve onnantól.
  • Gyöngyös–Vámosgyörk–Újszász–Szolnok vonalak: néhány új vonat indul Vámosgyörk és Gyöngyös, illetve Vámosgyörk és Szolnok között és vissza.

A MÁV-Starttal együtt változik a Volánbusz menetrendje is néhány régióban – hívta fel a figyelmet az államtitkár. A legfontosabb fejlesztés Szekszárdot és környékét érinti, ahol a helyi és helyközi járatok integrációjával sűrűbb szolgáltatás lesz a megyeszékhelyen, ugyanakkor a beutazók a város több fontos pontját érhetik el közvetlenül.

(HVG)

Hirdetés