Kreatív módszerekkel őrzi a szentendrei térség nyugalmát Kovács László rendőr alezredes, aki a jövő rendvédelmének hatékonyságát az együttműködésben és a kapcsolattartásban látja. Az önkormányzattal közösen idén is elindították a TourisPolice programot, amelyben középiskolások nyújtanak segítséget a turistáknak. Emellett bevonták a szülőket is a drogprevencióba, a lakosság kérdéseire pedig egy kávé mellett adnak választ - számolt be programjaikról a Rádió Orienten Szentendre Rendőrkapitánya.
Kovács László rendőri karrierjét nem Derrick és a Tetthely inspirálták. A jogi pálya vonzotta és az áthallgatási lehetőség miatt felvételizett a Rendőrtiszti Főiskolára. A véletlenből a szakma iránti mélységes szeretet és elhivatottság lett. Ma már nemcsak a szentendrei rendőrkapitányság vezetője, hanem rendészeti trénerként a fiatalok oktatója is. A Rádió Orient műsorában elmondta, amellett, hogy kihívás a vezetői és tréneri kettős szerepkör, óriási lehetőség is a személyes fejlődésre, az ösztönös működés tudatossá formálására.
Szentendre mellett a pilisi kirándulóhelyek- többek közt Dobogókő, Leányfalu, és Visegrád - is sok turistát vonzanak erre a területre. A rendőrségnek tehát plusz feladata itt az idelátogató vendégek vagyoni és személyi biztonságának védelme. Ennek egyik alternatívája a Balaton parton már évek óta működő Tourist Police program átvétele és meghonosítása volt. A program keretében a kötelező közösségi szolgálatukat náluk teljesítő, helyi középiskolásokat „képeznek ki” a turisták hatékony tájékoztatására, szükség esetén elsősegélynyújtásra, a helyi programok, látványosságok ismeretére. A két éve futó program sikere töretlen, hiszen a tavalyi 70 fő után idén még többen kaptak kedvet, hogy egy szolgálati telefonnal járják Szentendre utcáit.
Kovács László hangsúlyozta, hogy mint minden szakmában, a rendőriben is nagyon fontos a visszajelzés, a lakossággal való személyes, irodán kívüli kapcsolattartás. Ennek jegyében indította útjára a Police Cafét két éve a rendőrfőnök Szentendrén egy áruházlánccal karöltve. Az ideiglenes kávézóban bárki felteheti kérdéseit egy kávé mellett a részt vevő rendvédelmi dolgozóknak. A Támop projektből finanszírozott kötetlen beszélgetés nagy sikert aratott mind a lakosság, mind a szakma körében és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatását élvezve mára országos programmá nőtte ki magát.
Az országos szintű összefogás mellett természetesen a helyi kezdeményezésekben is részt vesz a rendőrség. Így lett részese a Szentendrei Önkormányzat időseknek szóló képzéssorozatának, a Szeniorok Akadémiájának, ahol alkalomról alkalomra az aktuális témához kapcsolódva a rendőrség egy képviselője is csatlakozik előadásával. Ez a program ihlette a Szülők Akadémiáját, mely pódiumbeszélgetést a Szentendrei Kábítószer-egyeztető Fórummal közösen szerveznek a szülők és gyerekek részére a drogprevencióról.
Saját kezdeményezés az ittas vezetés visszaszorítását célzó Pilóta program, melyet a Benelux államokból importált a szentendrei rendőrkapitány. A program lényege, hogy a térség egy tucat vendéglátóipari egységében vendégül látják azokat a sofőröket, akik felmutatják a program kulcstartóját, amely az ittas vezetés elleni állásfoglalásuk tanúja.