korsosagnes hmvhFelmentették Hódmezővásárhely címzetes főjegyzőjét, Korsós Ágnest – ezt maga az érintett közölte csütörtökön az MTI-vel. A főjegyző közleményében úgy fogalmazott, Hódmezővásárhely új polgármestere, Márki-Zay Péter korábban együttműködést ajánlott neki, amellyel a város érdekében élni is kívánt.

A minap megválasztott polgármester szerdán azonban váratlanul mégis felmentette főjegyzői feladatai alól. Korsós Ágnes közölte, 41 évnyi közszolgálati pályája végén, betegszabadsága alatt kézbesítették felmentését, amelyet tudomásul vett.

Dr. Korsós Ágnes köszönetet mondott Hódmezővásárhely és Mártély lakosságának, képviselő-testületeinek eddigi támogatásukért és segítségükért, és valamennyi munkatársának az együtt eltöltött évekért. Mindenkit arra kért, hogy tehetsége és tudása legjavát adva tegye a dolgát továbbra is Hódmezővásárhelyért.

Korsós Ágnes 1991-től volt a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal irodavezető-helyettese, később irodavezetője majd jegyzője, 2010-től pedig címzetes főjegyzőként látta el munkáját. 2013-ban a magyar közigazgatásban végzett több évtizedes szakmai és közösségi munkájának elismeréséül megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje állami kitüntetést.

Hirdetés