kapalSarkad és környéke mezőgazdasági adottságait a helyi gazdaság fejlesztése kapcsán értékként kell kezelni. Ennek mentén kezdett komolyan foglalkozni Sarkad Város Önkormányzata is az utóbbi években az agrárgazdálkodással, mondta az őszi búza betakarítása kapcsán dr. Mokán István polgármester.

A polgármester kiemelte, az önkormányzat nagy lehetőséget lát a mezőgazdaságban. A szakszerű növénytermesztés és állattartás a munkahelyteremtő hatása mellett egyrészt fontos bevételi forrásává válhat a városnak, másrészt Sarkadon termelt, jó minőségű termények kerülhetnek a városi közétkeztetésbe, valamint egyre több sarkadi lakos asztalára. Ennek mentén, idén már közel 220 hektár nagyságú területen folytatott mezőgazdasági tevékenységet a város, ami jövőre előreláthatólag 250 hektárra fog emelkedni.

Az őszi búza aratása július elején, négy és fél nap alatt sikeresen lezajlott. Idén 45,75 hektár nagyságú területen vetettek őszi búzát. A termés idén nagyon jó volt, 55,3 q/ha átlagtermést sikerült elérni, mely meghaladja az 51 q/ha megyei átlagtermést is. Azóta a búza értékesítése is megtörtént, mely 11.243.220 Ft árbevételt eredményezett Sarkad Város Önkormányzatának.

A városvezető az őszi búza aratásán túl kiemelte, hogy 2015-ben még 110 hektáron napraforgót, 10 hektáron pedig kukoricát vetett az önkormányzat, melyek betakarítása és értékesítése ezután következik. Nagyon fontos azonban, hogy 13,5 hektáron szabadtéri zöldségtermesztés is folyik az értékteremtő közmunkára támaszkodva. A Startmunka Mintaprogramnak már komoly hagyományai és szép eredményei vannak Sarkadon, idén a városi piacon megindul a lakosság számára a kiskereskedelmi zöldség értékesítés is. Így bárki vásárolhat a jó minőségű, helyben termelt zöldségfélékből.

A jövő tervei kapcsán elhangzott, a folyamatos eszközfejlesztésen és a megtermelt zöldségek, valamint gyümölcsök egy részének tervezett feldolgozásán túl már idén elindul az állattartás is. 2015-ben száz tojótyúk kerül beállításra, valamint elkezdődik a sertéstartás előkészítése.

(hir6.hu) (A fotó illusztráció)

Hirdetés